Családi Karajcsont, és az előzmények

Mindenek előtt remélem mindenki békésen, családi körben élvezi a Karajcsont! Ezúton szeretnék kellemes ünnepeket kívánni ezzel a szép gondolatokat tartalmazó videóval! Szerencsére nekem is megadatott, hogy idén is családi körben töltsem a Karácsonyt, még így Barcelonában is; hiszen szüleim és hugom az ünnepekre időzítették a látogatásukat. Így ez az oka annak, hogy az elmúlt néhány napban nem nagyon tudtam írni. Igazából persze nem, de erre fogom...Előtte pedig sajnos kicsit besűrűsödtek az egyetemi teendők a beadandók és házidolgozatok terén, így az kötötte le jelentősen az időmet; na pedig ennek a sokknak és megfeszített munkának a különböző módokon való kipihenése. Ezeknek az elképzelését pedig mindenkinek saját fantáziájára bíznám...bár néhány kedves barátom esetében ez lehet, hogy nem a legjobb ötlet :) Na, de a munka első részén túl vagyok; január második felében viszont aztán jönnek az itteni vizsgák, és immár biztos a február 4-i hazaérkezésem.
Egy kicsit megemlékeznék az itteni ünnepi szokásokról is: először is, az ajándékosztás Karácsonykor egy kicsit eltérő. Egész Spanyolországban ismert a "tío", vagyis a karácsonyi farönk, akinek arcot rajzolnak, valamint sapkát és apró első lábakat tesznek rá, a mögötte elhelyezett ajándékokat pedig letakarják. Ekkor jönnek a gyerekek, akik a karácsonyi szeretet jegyében jó alaposan elverik szegény, majd leveszik a takarót, és láss csodát, a tío félelmében teleszarta a fa alját ajándékokkal. Na persze a katalánok úgy érezték nekik erre még rá kell kontrázni valamit: ők szépen felépítik a Betlehemet a szent családdal, és a három királyokkal, annak rendje-módja szerint, majd betesznek egy -az összképbe teljesen beleillő- éppen guggolva dolgát végző figurát, amit manapság már minden formában lehet kapni, a focistáktól a politikusokig. Természetesen a végtermék élethű ábrázolásával együtt. És természetesen ennek a spirituális értelmét is megmagyarázzák: ez az egyenlőség szimbóluma; elvégre mindenkinek egyformán kell néha székelnie. A figura neve egyébként "caganer", vagyis kb. "kakáló"...Hát nekünk meg marad a Jézuska, és nem élvezhetjük a kulázó Gyurcsány és VV Majka figurák ünnepi hangulatát...
Az időben visszafelé haladva elérkeztünk a legutóbbi jelentkezésemet követő néhány nap történésihez, vagyis galiciai kirándulásomhoz Kasiával. Ha ezt nagyon röviden szeretném összefoglalni, akkor azt mondanám, hogy egyszerűen tökéletes volt, és Galicia eddigi élményeim alapján talán a kedvenc spanyol régióm (bármilyen merész is a kijelentés). De mivel naivan azt feltételezem, hogy vannak olyanok, akik ennél egy csöppet részletesebben kíváncsiak kis utazásunkra, ezért igyekszem egy rövid betekintést adni. Santiago de Compostelába érkeztünk, ami az "el camino", a zarándokút végállomása; házigizdánk pedig Xoel volt, akit még Norvégiából ismerek. Megismerkedtünk az egyetemi város gyönyörű és hangulatos óvárosával, valamint a remek "gallego" konyhával: eszenk itt mindent; kipróbáltuk a polipot, a főtt disznófület; de helyi kedvenc a churrazco, ami gyakorlatilag sült oldalas; magyarán húsban sincsen hiány. A katedrálisban is voltunk, a zarándokoknak tartott vasárnapi misén, bár sajnos sikerült valószínűleg az év egyetlen olyan miséjét kifognunk, ahol nem lengett végig a hatalmas "botafumeiro", vagyis tömjénfüstölő. Egy napra a közeli A Coruñaba is ellátogattunk (politikai kérdés, hogy az "a", vagy a "la" névelőt használják-e, mert még az előbbi "gallego", addig az utóbbi spanyol), ahol megnéztük a világörökség részét képező Herkules világítótornyot, mely egyben Európa legközelebbi pontja New Yorkhoz...csupán 5000 km. nyílt víz az Atlanti óceánon...Mindkét város igazán hangulatos, nyugodt; itt érződik igazán a spanyol életvitel esszenciája; a "no pasa nada" életfelfogás. Bármikor tudnak időt szakítani barátokra, kajálásra, sörözésre...nehogy már a munka legyen a legfontosabb! A pincérnő és a pultos szinte csatlakozik az asztaltársasághoz, folyamatosan viccelődnek; az alkoholt pedig nem méricskélik; egyszerűen addig töltik, amég azt nem mondja az ember, hogy "állj!". Tényleg remekül éreztük magunkat, ráadásul időnk is volt bőven, így kiélvezhettük az eldugott, füstös tapasbárok remek házi ételeit, amit persze legtöbbször a sör mellé ajándékként adnak; de pár euróért degeszre is eheti magát a megfáradt turista. Utolsó adalékként csak annyit mondanék, hogy az éjszaka itt még később kezdődik: a bárokban éjjel egyig egy lélek sincsen, de a klubok is üresek 3 előtt...na ez az, amit továbbra is nehéz megszokni.

Azt hiszem sikerült bepótolni a lemaradást, és összefoglalni az elmúlt időszak eseményeit; valamint megemlíteni a kevésbé érdekes tanulás, szintén egyre eseménydúsabbá váló terhét...Na de persze igyekszem a kellő egyensúlyt megtalálni :) Megyek is kiélvezni, hogy végre más főz helyettem!

Bódog Mikulásot....a nemmiklósoknak is

Bizony, az a helyzet, hogy ezzel a bejegyzéssel is sikerült elkésnem; úgy néz ki egyre jobban haladok a spanyol életvitel és időkezelés elsajátítása terén...de most nem ez a lényeg!
Hanem az, hogy, mint a világ oly sok pontján, itt sem bukkan fel december 6-ára virradóra a szocialista átnevelés eredményeként Télapóra keresztelt, eredetileg "Mikulás" fedőnév alatt tevékenykedő, éjszakai és rejtőzködő életmódot folytató időskorú elkövető. Sz. Miklós az amerikai magaskultúra csodás termékeként -a vallásos hagyományok helyett- a legtöbb országban Szenteste környékén kerül a rendőrség látókörébe, gyanús csomagok házhoz szállításával; jellegzetes, üdítőital-gyártó cég által szponzorált ruhájában; a szeretet megvásárlására, és ezáltal a gazdaság fellendítésére buzdítva jehova-tanújaként (uhh...talán ez már kicsit erős képzavar volt). A pénz, a külsőségek, és mellesleg egyben a szeretet ünnepén, kínkeservesen megtakarított forintjaink mind egy szálig elköltésére sarkallva. Hiszen a Karácsony mottója: "A szeretet kifejezése csak drága ajándékokkal lehetséges! Mi másra költenéd a pénzed?? Szegény emberek megsegítésére?!"
Na jó, a demagógia helyett térjünk a lényegre: Otthon ugyebár Miklós nevenapján ténykedik ez az áptolatlan megjelenésű, pedofil-hajlamú; zömök testalkatú férfi, akinek különös ismertetőjele továbbá a fehér szakáll; valamint, hogy bűnszövetkezetben garázdálkodik szemtanúk által "ördögszerűnek" mondott bűntársaival együtt. Szóval ha már engem itt nem ültetett az ölébe, én azért legalább megemlékeznék róla apró késéssel, a következő, remekbeszabott, ám igen egyedi feldolgozású, és a nyugalom megzavarására alkalmas képi-és hanghatással operáló Mikulás-énekkel. Érdemes megnézni; egy élmény :) De tényleg...

Ha pedig már írok, akkor egy kis helyzetjelentéssel is egybekötném a dolgot: Itt december 6-a ünnepnap, méghozzá az alkotmány ünnepe...ám mielőtt még felkiáltanánk, hogy "háhá...vasárnapra esett, nagyszívás!", hozzátenném, hogy dec. 8-án a szeplőtelen fogantatást ünneplik országszerte, vagyis most éppenséggel egy négynanpos hétvége közepén vagyunk, ami egyben azt is jelenti, h erasmusos sorstársaim kivételével nem sokan tartózkodnak a campuson. Ergo végre van egy kis nyugalom a lakásban is. Itt jegyezném meg, hogy erre már nagy szükség is van...Ugyanis az általam mindenféle túlzás nélkül hiperaktívnak nevezett lakótársamról -Alexről- kiderült, hogy korántsem volt alaptalan a feltételezésem: papírja van róla, hogy kicsit magas fordulatszámon pörög; sőt, még gyógyszert is szed rá. Ettől függetlenül félni nem kell tőle, tényleg nagyon jófej és rendes; csak néha az ember fejében megfordul a kérdés, hogy vajon hol lehet a környéken lónyugtatót szerezni...Meg hogy lehet h a gyógyszer és a napi két liter kóla üti egymást (bár hallottam olyat, hogy a koffein fordítva hat a hiperaktívokra...nem tudom ez hülyeség-e)
Még a szünet előtt, csináltak egy kis műsort is a helyi diákok: A campus központjában egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy ilyen hazai nemzeti ünnepekről ismert felszerelésben közelednek fiatalok, nagy transzparenseken tiltakozva a privatizáció ellen; majd hanyag eleganciával szétrobbantják az egyetemen lévő egyetlen katalán bank (!), a Caixa Catalunya automatáját. Éppen azt, mikor ott áll mellette egy spanyol bank is...na de miért? Arról van szó, hogy nekiláttak kicsit privatizálni az egyetemet, mert azt olyan jó...néhány embernek legalábbis biztos. Ez pedig azt jelentette, hogy elkezdtek beindítani fizetős (nem is éppen olcsó kurzusokat, szépszámú kreditért); ez pedig a diákok mérsékelt lelkesedéssel, örömujjongások nélkül fogadták; ennek igyekeztek nyomatékot adni a múlt heti akcióval. Hogy miért a Caixa Catalunya, arra csak tippelni tudok: Ők készítik az egyetemi diákigazolványokat, amik egyben bankkártyaként is funkcionálnak...
Zárásképp remélem mindenkinek hozott a Mikulás jó sok csokit meg virgácsot, ne felejtsetek el minden étkezés után fogat mosni, és alaposan készülni a vizsgaidőszakra; mert már a Jézuska is figyel nagyon...

Telik az idő, fogy a becsület

Miután a címben idézetem a Rókusi I. számú gengszterképző főgladiátorának, vezető guruló mennydörgő tulajdonosának, és a "tököslány" kifejezés megalkotójának halhatatlan szavait (pirospont annak, aki kitalálja kiről van szó...ex-rókusis sorstársak előnyben), egyértelmű, hogy ezt az életbölcsességet nekem is illik észben tartanom, és ennek megfelelően kihasználni a hátralévő időt; erről pedig szorgalmasan tájékoztatni az otthoniakat.
Minden erőfeszítésem ellenére nem tudom megállni, hogy ne a hét eseményével kezdjem a megemlékezést: bizony, a Barca-Real rangadóról van szó, ami errefelé kb. szentestével felérő eseménynek számít; kihagyni minimum a 8. főbűn. Ennek megfelelően én is lementem a közvetlenül alattunk lévő bárba (amit a "Frankfurt" névre kereszteltek, ezúton is elnézést ennek a fontos információnak az indokolatlan hosszú ideig történő elhallgatásáért), ahol is az összes Barca-meccset kivetítőn adják természetesen. Azt pedig nem nagyon kell részleteznek mekkora tömeg gyűlt össze a kinti kivetítő előtt (természetesen bent is van egy). Hát ezek után tényleg elképzelni sem tudom milyen hangulat lehet több, mint 90 000 ember között, ha itt ilyen atmoszféra alakult ki. A továbbra is kőbunkó Ibrahimovic góljánál meg maga a katarzis. Még ha nem is játszott szépen a csapat, ezeknek az embereknek elég ha céronáldó hibázik egyet, máris elszabadul az őrültekháza. (Ahogy Angel, a koordinátorunk fogalmazott a vallása kapcsán: hiszek az emberekben, az erasmus-életben, és Andrés Iniestában...)
Ha pedig foci, itt kell megemlékeznem az Els Guiris csodacsapatának első győzelméről! 2 szerencsétlenül, hajrá-góllal elveszetett meccs, és egy megalázó vereség után megindultunk felfelé, mint a higany. A mindenki által csupán árbitre-ként (katalánul spori) emlegetett játékvezetőről pedig muszáj vagyok ejteni pár szót: gyakorlatilag a nemzeti mozgalom szobráról beszélünk, aki katalánul dirigálja végig a meccset, és ha valaki neadjisten spanyolul visszakérdez; nem hajlandó ugyanígy válaszolni, max. angolul...nehogymá' fika egye az óvodást és Katalóniában neki kötelessége legyen spanyolul beszélni...
A héten voltam a közeli borváros -San Sadurní- másik cava-gyárában is (ez a kifejezés csak az ezen a területen készített pezsgőre használható), egy egyetemi szervezésű, jó hangulatú délutáni kiránduláson. Itt jegyezném meg, hogy nem véletlenül használtam a pezsgő, és nem a habzóbor kifejezést: a habzóbor ugyanis szén-dioxid hozzáadásával készül, még a pezsgőt zárt palackban erjesztik, így a szénsav gyakorlatilag a must cukortartalmából keletkezik. Egyéb kérdésekkel ebben a témában Bencéhez is nyugodtan lehet fordulni; vele látogattuk meg ugyanis a másik cava-gyár pincészetét.
Tegnapelőtt pedig pizsama-party szerveztek nekünk; de nem a csajos, popcornos, filmnézős verzióból. Ők a kifejezést úgy értelmezték, hogy buli pizsiben; Barcelona egyik legnagyobb bárjában...Hát elég jól sült el a dolog, még ha volt is egy-két érdekes pillantás, mikor keresztül vonultunk a városon...na de persze éppen ez volt a dolog lényege. A pizsama-prototípusaként számontartottt csíkos öltözékemet, pedig még egy jelmondattal ellátott pólóval is jutalmazták: study hard, party harder...

Közben ennek a mondatnak sajnos az első felére is egyre jobban kell koncentrálni; itt is jönnek-mennek a feladatok, meg az otthoni teendőkkel is igyekszem kicsit haladgatni, némi esélyt hagyva magamnak a februári túlélésre. Közben kiderültek az itteni vizsgaidőpontok is: február 1-én van az utolsó vizsgám, ezután repülök majd haza, kiélvezni a tél (remélhetőleg) utolsó fagyát és minden otthoni vizsga egy hónapba sűrített élvezetét. Na de előtte még elutazom Santiago de Compostelába, Galíciába, méghozzá jövő hét csütörtökön! Szóval nem is nagyon szeretnék még a hazautazás részére gondolni, odébb van még az szerencsére...
A suliról pedig egy aprócska adalék is eszembe jutott az itteni életszemlélet érzékeltetésére, ami azt hiszem zárásnak is tökéletes: Valamelyik nap éppen kivételesen az egyetemen kajáltam a menzán (minden karon van egy): és teljesen normális, hogy itt is árulnak sört minden menzán és egyetemi büfében; az ebédhez is mindenki azt iszik. De ha keresztül sétál az ember a campuson, akkor biztos lehet benne, hogy az emberek 90%-a ezt fogyasztja óra előtti stimulálószerként, és nem a kávét...Igyekszem minél hamarabb ismét jelentkezni, elvégre jön a Mikulás is...ha meg már ide nem látogat 6-án, legalább én küldök majd egy kis virtuális meglepit ;)

Csak egy "szokványos" hét

Itt az újabb bekezdés ideje, aminek a dátuma ráadásul szomorú emlékeztetőül is szolgál: már a fele eltelt barcelonai/spanyolországi kalandjaimnak...Miután ezen a sokkon túltettem magam, megpróbálom összefoglalni mi is törtünk az elmúlt napokban. Röviden annyi, hogy jelentősen megugrott az egyetemi elfoglaltsággal töltött órák száma; mégpedig azért, mert 2 házidolgozatot is be kellett adni a héten a tengerjog csodálatos és érdekfeszítő kérdéseiről. Na jó, nem illik ide az irónia; tényleg elég érdekes volt szerencsére. Csak ne kellett volna spanyol törvényszövegeket olvasni hozzá....ráadásul még egy harmadik kis házifeladat is várt, egy másik tárgyból; ami még fontos is volt, tekintve, hogy itt a beadandók alapján fognak osztályozni. Tengerjogból +3 jegy szerezhető órai jelenlétből és a házidolgozatokból (itt 10-es skálán osztályoznak, 4-estől lehet átmenni), ami ellenben nem nagyon érdekel, tekintve hogy ahhoz a vizsgán is át kell menni, hogy megkapjuk a pluszpontokat. Csak hát a pszichológiai hadviselés erényét csillogtatva igyekszem emlékeztetni a nénit, higy szerencsétlen csóró, szorgalmas, erasmusos diák csak megcsinálta a beadandókat, engedjük át szegény retardáltat... Ennyit hihetetlen érdekfeszítő tanulmányaimról, megvan mindenkinek a maga baja a sajátjával, nem hogy még ezt is olvasgatni kelljen.
Ettől függetlenül azért történt ez-az a hét folyamán. Például a török-német Mike szülinapját ünnepeltük, akit még az andalúziai útról ismerek, és aki egyik legjobb barátja révén (aki magyar, hoppá) legalább 10 mondatot tud gyönyörű anyanyelvünkön. Apró szépséghiba, hogy ezek közül maximum egy az ami közszeméremsértés nélkül idézhető lenne... Ja, és a pálinkafogyasztási szokásaiért és képességeiért legalább egy tiszteletbeli magyar státuszt megérdemelne. Rajta kívül a vilából is volt egy szülinaposunk, aki szintén megkapta a kijáró ünneplést, amit aztán a campus biztonsági szolgálatosai állítottak le, éjféltől ugyanis nem lehet zavarni a többiek nyugalmát, és a 30 ember üvöltve próbál a lehető legtöbb nyelven boldogszülinapot énekelni mutatványa ebbe a kategóriába tartozik valószínűleg...
Szóval azért továbbra sem eseménytelen az élet, pedig azt még nem is említettem, hogy kedves vendéglátónk Madridból, Miguel, pénteken bejelentette érkezését a hétvégére (hétfőtől ugyanis a közelben dolgozott)...Persze szívesen láttuk, meghát a koleszos életben senki nem lepődik meg, ha egy-két új arccal találkozik reggel szembe a saját lakásában (ha éppen a sajátjában ébred); de akkor még nem tudtam, h ez a hétvége egész hétre kihúzódik...úgy néz ki családi hagyományokból építkezve jó vendéglátó voltam, így inkább innen járt munkába egész héten. Közben még fodrásznál is voltam, ami drága volt, de legalább jól el is b...rontotta. Na jó, annyira azért nem vészes, csak szokatlan...
Majdnem kifelejtettem egy közel sem mellékes eseményt, nevezetesen egy új bár nyitását Barcelonában, amely a Summum névre hallgat, és jelentősége abban rejlik, hogy tulajdonosai (és egyben pultosai) Jordi és Pepe, két erasmusos-programokat szervező életművész, akikről emlékeim szerint már tettem is említést valahol a blog elején. Ők pedig elsősorban a nem csekély létszámú és fogyasztású erasmusos közösséget célozták meg remek üzleti érzékkel; magyarul az árak is a mi pénztárcánkhoz szabottak...másik ilyen bárról pedig nem nagyon tudok a városban. Arról nem is beszélve, hogy itt éppen a fent említett indokoknál fogva mindig ismerősökbe botlik itt az ember.
Szóval ez van mostanság...meg jó idő...ezt csak azért mondom, h irigykedjetek. Úgyhogy megyek is és kihasználom...a következő bejegyzésig csokoládés csőtészta, pörköltszaftos meggybefőtt és fokhagymás Balaton-szelet! Hasta la próxima!

Katalán-baszk expressz

Bon dia a tothom! Itt az újabb beszámoló ideje, mielőtt teljesen elfelejtem mi is történt az elmúlt héten...na jó, azért szerencsére nem olyan könnyű elfelejteni a dolgot, ismét voltak igen emlékezetes pillanatok; csak hát gyülemlik az élményanyag, aztán még megfeledkezek valami húdenagyonfontos dologról, és akkor aztán mindenki kimaradna abból a hatalmas élményből, amit kalandjaim olvasása jelent. Azt meg nem szeretném. Szóval most mindjárt jól leírom ami eszembe jut!

Szóval Gyuszit kitoloncolták végre Katalóniából (bármi mást is állít önkéntes távozásáról), de előtte azért még elmentünk többek között a Camp Nouba; így mostmár tükörbe tudok nézni reggelente saját magam szembeköpése nélkül; elvégre nem itt kezdeni a város atmoszférájával való ismerkedést azt hiszem néhány idetévedő hozzám hasonlóan lelkes sportbuzi számára is a 8. főbünnek számít. Na de megérte várni, tényleg még üresen is lenyűgöző a stadion, na meg a múzeum is. Így sikerült az órára pillantás nélkül röpke 4 óra alatt végeznünk a kis kirándulásunkkal...(a kedvencem -talán az 1960-as szezonból- a kezdő tizenegyről készült fotó, ami a Kubala, Czibor, Kocsis trióval zárul). Na de ugorjunk egyet, még mielőtt összes női, valamint épeszű olvasómat elvesztem.
Közben sikerült remekül nem megünnepelni Gyuszi szülinapját is, ugyanis nem bírta a strapát, így helyette itthon tetette a lázast. Bár azt hiszem, és remélem így is emlékezetes maradt a kis kirándulás :) Ellenben a távozás utáni napon volt ünneplés; méghozzá az egész egyetemen. November 5-e ugyanis minden évben az egyetem ünnepnapja (Fiesta Mayor), amikor koncertek vannak a campuson órák helyett. Na meg erősen illuminált diákok...egyes esetben tanárok...A gond csak annyi volt, hogy idén a rektorátus úgy döntött ezt a hagyományos "ünnepséget" nem engedélyezi. A diákok meg úgy döntöttek, hogy ezt a döntést -szép magyar kifejezéssel élve- úgy ahogy van telibeszarják. Így aztán órákra senki nem ment (persze ezt a tanárok is tudták előre), helyette az egyetem minden szegletében alkoholtartalmú italokat árulnak és fogyasztanak, na meg koncerteket szerveznek; többek között az egyetem központi terére, olyan transzparensekkel, mint például: "No a la guerra brutal del rectorat, sí a la fiesta mayor." Szóval mégis volt Festa Major (hoppá, ez már katalán), ami hangulatában leginkább egy nyári zenei fesztiválhoz volt hasonlatos; elképesztő mennyi ember, és milyen hangulat volt reggel 10től másnap reggelig. Az egyetem kellős közepén (meg szélén, és tulajdonképpen minden egyes pontján). És meglepő módon másnap a hallgatók többsége még órára is ment (még ha sokan napszemüvegben, a reggeli feltámadás minden fájdalmával az arcukon is...)

A hétvége aztán még emlékezetesebben alakult, ugyanis Kasiaval tettünk egy "kis" kirándulást (5 órás buszút) Pamplonába (avagy baszkul Iruña) Paulához, akit még Tromsöből ismerek, és aki a nyáron járt Budapesten is. Szóval az ő lelkes invitálására nagy duzzogva rászántuk magunkat, hogy egye fene, 2 napot eltöltünk családja házában. Hát nagyon jól tettük. Elvitt bennünket autóval San Sebastiánban (Doností), ami egy gyönyörű tengerparti város; már több spanyollal találkoztam, aki a kedvenc városaként jellemezte. Nem véletlenül, tényleg leírhatatlan hangulata van...Bár mostanában inkább az út közepéig kicsapó hullámok miatt beszélnek róla, nekünk volt akkora szerencsénk, hogy pár órányi napsütésben készíthettünk képeket a pintxos megkóstolása előtt. Ez tulajdonképpen baszk, erre a régióra jellemző tapas, amit a találomra kiválasztott jobbnál jobb bárokban érdemes fogyasztani. A szemetet pedig szigorúan a földre kell(!) dobni. Ez a szokás; nincs is szemetes. Innen fél óra autózással egy teljesen más világba csöppentünk: a francia St. Jean de Luz szintén tengerparti, ám teljesen más hangulatú városkájába; ahol az emberek nagyrésze baszkul és franciául is beszél. Másnap persze Pamplonát is körbenéztük, megtettük a San Fermínen szokásos bikafuttatásos utat; bikák nélkül. Így kicsit nyugisabb volt, de azt hiszem emiatt most nem nagyon bánkódom. De a legjobb az egészben a család hihetetlen vendég-és életszeretete volt, tényleg minden kívánságunkat lesték, végre erasmushoz méltatlanul jókat ettünk; bár ezt a részt a súlyos gyomorsav túlmöködés elkerülése végett most inkább ugornám így Barcelonába visszatérve. De kb. ilyennek képzel el az ember egy tipikus spanyol családot...folyamatos viccelődés, hétvégenként a szülők is eljárnak a barátaikkal, közös vacsorák jó kis spanyol borral meg Pacharánnal, ami egy ilyen baszk likőr/pálinka-féleség, és kaptunk belőle egy-egy üveggel inségesebb napjainkra is. Egyszóval tényleg egyszerűen tökéletes volt minden ebben a két és fél napban!

Ja, azt az egy apróságot elfelejtettem megemlíteni, hogy szakadt az eső, és baromi hideg volt egész hétvégén. Gondoltam elhallgatom szépen csöndben, dehát írjak már valami rosszat is, mert különben senki nem lesz kíváncsi a blogra. Kell valami szenvedés, könny, vér, és szánalom, különben nem buli az egész. Jövőhétre megpróbálok minimum vmi hullát vagy lövöldözést összeszedni...

Addig is 2 videóval veszek érzékeny búcsút a kitartó érdeklődőktől: az oldal alján nézzétek meg Spanish Mike zseniális produkcióját a spanyol nyelvtudás csillogtatása és a csábítás művészete terén...remélem ennél azért sikerült magasabb szintre jutnom a spanyollal....Bár múltkor is megdicsért egy bácsi, h milyen szép a spanyolom. Más kérdés, hogy ez egyben azt is jelenti, h nagyjából az első mondatból leszűrte h külföldi vagyok. Bár a magasság, testszőrzet, hajszín mutatók túl nagy erőfeszítést nem igénylő feltérképezésével ez azért különösebb problémát senkinek nem jelent... És hogy stílusosan ezúttal baszkul zárjak: Agur!

Az andalúziai kutya visszatér

Ez most valóban hosszú kihagyás volt cyber-életjeleim produkálása terén, de remélem azért hűséges, már-már elvonási tünetektől szenvedő olvasóim továbbra is kitartanak. A kimaradás oka ezúttal szerintem igencsak elfogadható: Bő 4 napot töltöttünk Andalúziában egy erasmus student network által szervezett kiránduláson; minimális alvásmennyiséggel; a közvetlenül rákövetkező napon pedig Gyuszi barátom érkezett az ismét napfényes Barcelonába, hogy megkezdje 9 napos betekintését ebbe a csodálatos világba. Vagyis azóta sem a pihenésről és semmittevésről szólnak napjaink. Így valóban nem volt annyi időm, hogy leüljek a gép elé egy normális bejegyzés erejéig...na de majd most egy gyors helyzetjelentés!
Szóval Andalúzia. Röviden csodálatos volt! Leszámítva persze a 10 órás buszutat, ahol én persze a természet tréfájából fakadó kihívással is kénytelen voltam megküzdeni: egy 20 centivel alacsonyabb ember lába is kényelmetlenül fér el, nekem esélyem sem volt az alvásra (itt mondjuk még nem is akartam, ez inkább az éjszaka visszaúton jelentett problémát). De passióm bőven megérte! Először Córdobában töltöttünk egy bő napot, többek között a Mezquita mecsetének meglátogatásával, ami után mindenki tátott szájjal ülte végig az utazást Granadába (bár ebben talán az előző éjszakai "városnézésnek" is lehetett kisebb-nagyobb szerepe). Granada meg egyszerűen lenyűgöző: 30 fok, napsütés, gyönyörű óváros és zsidó negyed, kevesebb mint 2 euróért sör, amihez tapas természetesen ingyen jár...méghozzá a legjobb amit eddig ettem! Ennek köszönhetően a több, mint 60 fős társaság jórészt tintahalkarikán és társain élt 4 napon keresztül, amire persze senki nem panaszkodott. És az Alhambrát még nem is említettem...hát nem is fogom, mert azt nem lehet leírni. Magyarul mindenki életreszóló élményekkel távozott a kirándulás végén, aminek a 900, Spanyolország minden részéről érkezett erasmusos diák részvételével szervezett záróbuli is mindenképp a részét képezi. Az itteni spanyolok egyébként talán még nyitottabbak és barátságosabbak, mint az átlag. Már ha ez lehetséges egyáltalán. És még tiszteletbeli nagyköveti oklevelet is kaptunk Granada városvezetésétől, ami akkor is szép emlék és gesztus, ha valószínűleg kb. a 487 000. ilyen papírt osztották ki.
Reggel nyolcra haza is értünk, este még várt ránk az első meccs a ünkfoci bajnokságban, 23 órai kezdettel (ez is csak ebben az országban lehetséges), valamint tisztes helytállással és vereséggel. Na jó, ez a két kifejezés az én szótáramban nem fér meg együtt, de egész biztató kezdet volt egy először együtt játszó társaságtól.
Másnap kora reggel pedig Gyuszi is megérkezett, így megkezdődhetett a városnézés, turistáskodás újabb szakasza. Vagyis azóta minden megszerzett tapasztalatomat latba vetve igyekszem bemutatni az igazi Barcelonát, amiben szerencsére az időjárás is segítségemre van egyelőre. Még Figueresbe, a Dalí múzeumba is ellátogattunk, ami röviden számomra talán az eddigi legnagyobb ilyen típusú élmény volt; mindenkinek csak ajánlani tudom.
Az egyetem terén mindössze annyi újdonság van, hogy így november elejével az egyik kurzusunkat professzorát lecserélték; vagyis a követelményrendszer és minden eddigi (ami persze nem volt túl sok) egy laza mozdulattal mehet a kukába, kezdődhet minden előröl. Dehát ez Spanyolország, van még 2 hónap hátra a szorgalmi időszakből, az bőven elég...meg hát egyébként is majd lesz valahogy, nem kell túlaggódni a dolgot; "no pasa nada".

Nagyvonalakban vázolva az elmúlt időszak történéseit, körülbelül azt hiszem leírtam a lényeget; talán életkörülményeinkről szólva elárulhatom, így 2 hónap után a lakás nagyon kezdi magára ölteni a 21. század vezető irányzatának, a legénylakásnak a stílusjegyeit. Magyarul kezd eluralkodni a kupleráj, amin majd hamarosan segítünk. Vagy legalább megpróbálunk... Ja, muszáj megemlítenem a Real gyönyörű zakóját, ami nem kis boldogságot okozott errefelé :) Ha pedig már itt tartunk, sportfogadás-függő lakótársamnál, Juannál, érdeklődtem, hogy mégis mennyire ismerik itt Kubalát napjainkban. A válasz egyben zárásnak is remek: "Laszit" itt mindenki ismeri...olyan, mint valakit mondjuk Maradonáról kérdezni...

Katalán életképek (Kul(k)a János nélkül)

Úgy néz ki, ismét egy bántóan napfényes, kicsit még borgőzös, nyugalmas vasárnap "reggelre" kellett várni az újabb bejegyzésig, akármennyire is igyekeztem...De mivel a kifogások senkit -még engem sem- érdekelnek, és pláne nem győznek meg; inkább rá is térnék a mondanivalóm érdeminek hazudott részére.
A tegnapi napot Gironában töltöttük, ami kb 1 óra autóút Barcelonától, és tényleg megéri egy fél napra átruccanni, nagyon szép és hangulatos kis városka, az óvárossal, a zsidó negyeddel, és az ezeket a modern városrészről leválasztó kis folyócskával. Ráadásul szervezett keretek között utaztunk ezúttal (méghozzá az egyetem szervezésében), így még idegenvezetőt is kaptunk; magyarán mindenki kedvére turistáskodhatott nyálcsorgatva és vakut villogtatva. Van Gironában egyébként egy oroszlánnak kikiáltott kis gnóm szobrocska; aminek az alkotója vagy nagyon részeg volt, vagy még életében nem látott oroszlánt, bár a szobor tényleg aranyosra sikeredett...na jó, inkább viccesre. De a lényeg, hogy a legenda szerint ennek a rémült tekintetű állatkának a nemesebbik felére minden errejárónak egy érzelmes csókot kell lehelnie, különben soha nem fog visszatérni a városba. Ennek a bensőséges aktusnak az elősegítésére pedig még egy kis létra is ki van készítve (mivel az oroszlán egy kb 3 méter magas oszlopon van)....vagyis csak volt. A múlt hétig. Ugyanis itt is eléggé ráparáztak a sertésinfluenzára; és most egy darabig nem nagyon tartják jó ötletnek, hogy napi ezer ember csókolja végig egymás után egy kőmajom hátsóját; így ebből az élményből sajnos kimaradtam.
Ha már az idősík kontinuitását rögtön az első bekezdéssel prousti módon ilyen gyönyörűen felrúgtam, akkor maradnék is ennél a remek irodalmi eszköznél, és az időmozaik darabjait még inkább összekócolva haladnék tovább az élménybeszámolóval....'mer az úgy má' mennyire raj'... jól van, jól van; igazából így nem kell összeszedni a gondolataimat előre, csak éppen ami eszembe jut...
Szóval közben már hivatalosan is beiratkoztam, és az óráimat is felvettem, immár formálisan is az UAB kölcsönjátékosává válva. Zajlanak a kurzusok, mennek az előadások; továbbra is csak egy van, ami érthetetlen, de oda nem kötelező bejárni, és a diákat feltöltik a campus virtualra; ami ilyen coospace-szerűség...mert itt sem szarral gurigáznak ám. Ezek persze az égvilágon nem érdekelnek senkit, csak szükségét éreztem ide leírni, hogy azt a benyomást keltsem, hogy itt is van normális egyetemi élet...mármint az egyetem falai közt is. Na jó, egyébként tényleg van, egyelőre főleg a spanyol nyelvtudásom fejlesztésére koncentrálva.
Apropó kölcsönjátékos (hoppá, micsoda átkötés a gondolatmenet elgáncsolása nélkül): Megalakult az Els Guiris szigorúan nemzetközi, minden UEFA szabállyal ellentétes összetételű focicsapata, amely ezentúl a vila ligában hivatott vitézkedni; ha már Szegeden ideiglenesen megszűnt az FC Börcalonna sokra hivatott kispályás csapata, a következő félévben esedékes sztárigazolás megérkezéséig. A "guiri" egyébként a spanyolok által a külföldiekre használt kifejezés, az els névelőből pedig látszódik, hogy katalán névvel próbáljuk majd a pontokat gyűjtögetni. A biliárdasztalra hajazó műfüves pálya egyébként olyan másfél percre van a lakástól, szigorúan komótos tempóban, nehogy már a meccs előtt elfáradjon az ember; meg milyen tré lenne már, ha a sportközpont valamelyik pályáját kéne használni; legyen már egy saját itt is; persze biztonsági őrrel együtt. Valószínűleg megijedtek a formálódó szurkolótáborunk keménymagjától. Vagy csak errefelé a hülyék úgy gondolják, hogy az ilyesmi terjeszti a futball szeretetét és a egészséges mozgás népszerűségét.

Közben persze kis lakásunkban is zajlik az élet: A campus egyik macskája valamiért nagyon megszeretett nálunk, így gyakorlatilag egy darab whiskas-cica hasonmásverseny második helyezett kandúrral rendelkezünk...legalábbis szerintem. A nevéről és a neméről ugyanis még folynak a nyilvános viták és kerekasztal-tárgyalások. Ennek oka nem biológiai képzettségünk hiányosságában keresendő; egyszerűen arról van szó, hogy a macsek kissé vad, és nem nagyon szereti ha hozzáérnek, amit általában nyilalló fájdalom kíséretében hoz a próbálkozó tudomására. Persze a lakásba nem jöhet be (meg hát Juan félig olasz, ki tudja mi kerülne a tésztára ebédkor), de minden reggel az ablakpárkányon vár bennünket, és az Alex által szervírozott porc, bőrke, csirkecsőr és némi víz keverékéből készült, macskaeledelként funkciónáló tesco-virslit.
Ja, persze közben még egyszer visszatértünk Arturral San Sadurní bor-és cavaturizmusáról híres városkájába, nem túl meglepő céllal: kicsit feltölteni a nagy melegben párolgásnak indult készleteinket. Magyarán minden a legnagyobb rendben, néha-néha elvétve egy-egy esti tejszürcsölgetős pizsamaparty is akad, dehát egy ilyen kis falucskában, mint Barcelona elég nehéz bármiféle programot is találni...
Én már megkaptam a nagy, szőrös feketepontot a ritkás bejegyzésekért; így most én jövök: nyugodtan lehet használni a hozzászólás gombocskát, nem kell attól a böszmeségtől félni irgum-burgum!

PS.: új videókat is teszek be, tippek-tanácsok a hogyan szakítsunk témában, továbbra is új kedvencemtől, Jon Lajoietól...

Városnézés day 'n' night, avagy a spanyol életritmus felvétele

Ejj-ejj, kicsit elmaradtam a beszámolókkal; dehát az egész napos városnézések, kirándulások és egyéb turista-programok mellett nem nagyon tudtam huzamosabb ideig ideülni a géphez. Mert persze alaposan "szétturistáskodtuk" magunkat Bencével, hogy ezzel a szakkifejezéssel éljek; ez viszont sosem jelenthet kibúvót az esti programok alól. Feláldoztuk magunkat a kishazánkról kialakított kép javítása érdekében, hiszen gondoljátok el mit szólnának, ha érkezik az üzenet miszerint este buli, mi pedig azzal jövünk elő, hogy "jajdenagyonelfáradtunkma"... Nem hagyhattuk egyszerűen hogy azt higgyék errefelé: Na, ezek a magyarok sem tökös gyerekek. Így aztán puszta kötelességből és felelősségtudatból kénytelenek voltunk az alvást kiiktatni / minimumra szorítnai szoros napirendünkben. És hát amikor a választékban szerepel többek között erasmus-koordinátorunk, Ángel szülinapja (akármennyire is szeretné mást elhitetni, a 31.), akkor még egyértelműbb a döntés. Róla egyébként apró adalékként jegyezném meg, hogy egyetemre jár vagy 10 éve (bár szerintem pontosan ő sem tudja), ellenben mindenki előtt titok, hogy mit is tanul egyáltalán. De az A005-ös szoba elhelyezkedése mindenki számára olyan evidens, mint mondjuk hogy hol van a saját karjának az épülete...na jó, annál picit jobban.
Szóval Barcelona fontosabb helyeit végigjártuk, voltunk a Tibidabon, a kastélynak, a barcelonai olimpiának, és a '29-es világkiállításnak otthont adó Montjuicen, a Picasso múzeumban, és ezer más gyönyörű/érdekes helyen Barcelonában, ami két dologra is jó volt. Sok helyen ezek közül én is most voltam először, másrészt pedig végleg szembesültem vele, hogy Barcelonára egy nyaralás édes kevés...szerencsére nekem ennél egy picit több időm van :) Mindezek mellett persze szerettünk volna egy-két környékbeli helyet is megnézni; márpedig ha elhatározunk valamit... El is mentünk strandolni egy közeli kis település gyönyörű tengerpartjára, ami szebb is, kevésbé is zsúfolt, mint Barcelonáé. Elmondhatom végre, hogy életemben először fürödtem a tengerben októberben. De az egyik nagy kedvencem a San Sadurní d'Anoia-ban töltött nap volt, ezt a települést ugyanis a spanyol cava hazájaként, és remek borvidékként szokás emlegetni. A legnagyobb spanyol cava-cég, a Freixenet gyárába tettünk egy lélegzetelállító látogatást. A méretek érzékeltetése végett: 1,5 millió üveg cava (igen, szándékosan kerülöm a pezsgő kifejezést...nagy hatással volt rám a kóstoló) csak a turisták számára van kiállítva a pince-labirintus egy apró szegletében...ja, igen; és napi 1 milliót képesek palackozni. Ehhez képest mi kóstoltunk egy évi 150 darabszámban gyártott Reserva Real néven futó nedüt, ami János Károly jóváhagyásával (ő kóstolta meg az első megbontott üveget), viseli a nevet. Szóval már ez a látogatás is rendkívül érdekes volt, pláne hogy ezután még jelentős és fontos plusz információkhoz jutottunk: egyrészt, hogy a következő héten borfesztivál van a városban; másfelől pedig, hogy kb. 120 borászat búvik meg csendesen a városkában (egyébként más nem is nagyon található itt). Ez utóbbin felbuzdulva hihetetlen sebességgel és motivációval találtunk egy borkimérést, ahol hordóból csapolták a különféle helyi termelői borokat; természetesen a bolti választéknál sokkal jobb áron és minőségben. Így hát egy "apró" szuvenírrel és széles mosollyal tértünk vissza a campusra.
Kihagyhatatlan ebből a bejegyzésből a tény, hogy minden további kétség nélkül, alapos (szigorúan tudományos indíttatású) vizsgálódás és feltérképezés után megtaláltam Barcelona legjobb helyét. A chupitería nevéhez méltóan chupitokat vonultat csak fel, magyarul felesekről beszélünk. De nem akármilyenekről! Belépéskor az egyik oldalon a pultot találjuk (ez még talán feldolgozható információ), a másikon pedig egy táblácskát a chupitok felsorolásával (nem viccelek, több szász-féle)...Ezek nem egyszerű löketek, inkább feles-koktélok mindenféle fantázianévvel (pl boy scout, pacto de diablo, bin laden, cabrón). Mindezeket pedig kisebb show-elemek kíséretében szolgálják fel. A boy scoutnál például meggyújtják a pultot, mindenki megsütögeti a mályvacukrát, és ezután kell bedobni a rejtélyes összetételű, de annál finomabb felest. Mindezt pedig olyan árért, amiért máshol egy sört sem kap az ember. Leülni persze nem lehet, ennek több oka van: nincs szék és asztal, mindig tele van a hely; és senki nem is akar)

Közben már nagyban zajlanak az előadások is; mind spanyolul van, bár az egyiknél ez gyakorlatilag nem számít, a bácsi ugyanis olyan szinten hadar, hogy még egy spanyol srác is megkérte hogy kicsit lassítson, mert követhetetlen. Szerintem úgy egynegyedre lassítva beszélne olyan tempóban, mint egy átlag spanyol; ami még mindig gyors...marad a szakirodalom. A tengerjog tanárnő ellenben nagyon szimpatikus, és érthetően is beszél; ugyanakkor a vizsgát vázolva mosolygós gyilkosnak tűnik. Jobb az óvatosság! A nemzetközi konfliktusos előadás nem ígérkezik vészesnek, viszont az órák felét tartó, magát nőnek valló és ennek megfelelő nevet viselő kétes identitású illető harcos feminizmusa és környezetvédő mivolta nagymértékben rányomja a bélyegét az előadások témájára, meglehetősen egyoldalúvá téva azokat. (huhh...el sem hiszem, hogy ki tudtam mászni valahogy ebből a mondatból). Viszont a spanyol életritmus ezen a téren is érződik: gyakorlatilag lehetetlen elkésni az előadásról (bár nem jó jel, ha az ember elkezdi bekalkulálni a késést), másrészt pedig 2 hét után 3 kurzusból már a második előadás maradt el, ami otthon pezsgőbontással járna, itt mindenki egy vállrándítással elintézi. Épp valami ilyesmiről beszéltünk lakótársammal Alexszel, mikor rávilágított, hogy hétfő megint ünnep nap lesz....ezt gyakorlatilag lehetetlen már észben tartani, annyi van...bár Alex szerint a megoldás egyszerű: a munkanapokat kell megjegyezni! Még egy apró adalék az itteni életszemlélethez: A boltban ki kellett szaladnom az ATM-hez, mert valami gond volt a kártyámmal fizetésnél; vagyis a sor mögöttem várt olyan plusz 10 percet. Mikor visszajöttem mindenki ugyanúgy csöndben várakozott, a mögöttem álló bácsi pedig el kezdett viccelődni a vállamat veregetve. Magyarországról valahogy nem hasonló reakciók rémlenek.
Nagyon aktív és mozgalmas két héten vagyok tehát túl, amit részletesen leírni persze nem is lehet, de nemsokára hasonló etap következik, pár héten belül Gyuszi veszi igénybe luxusszállónk szolgáltatásit. Addig is írok gyakran (!), sőt csináltam egy ilyen videó izét is ide az oldal aljára, ahova majd mindig kiteszek valami általam viccesnek vélt videót. Ezt leginkább azért raktam oda, hogy legyen ott valami; meg mert én jókat derülök a hasonló ökörségeken. Az első téma májküldzsekszon, amint láthatjátok; kéretik nem túl komolyan venni a dolgot. A mihamarabbi jelentkezésemig hasta pronto!

Szabadlábon Barcelonában - Az első látogató

Ismét sikerült jó hosszú ideig nem jelentkezni; de ennek rajtam teljes kívülálló oka volt: rossz volt az internet...vagy ellopták a gépemet...ööö, megfenyegetett az index, mert elvittem a látogatók 60%-át. Na jó, az igazság az, hogy nem nagyon volt időm, mert mentem minden felé ezerrel, amikor meg nem, akkor éppen lusta voltam, vagy pedig az észrevétlen időpazarlás általam mesterfokon végzett művészetét gyakoroltam. De ez most már nem számít, maximum annyit tudok tenni, hogy azt hazudom, mégegyszer nem fordul elő. Megpróbálom inkább röviden összegezni, mi is történt az elmúlt napokban.
Mivel szeptember 24 az (egyik) legnagyobb ünnep Barcelonában (La Mercé, a város védőszentjének az ünnepe), így persze egész hetes ünnepségsorozat volt, hogy lehetőleg még kevesebbet kelljen dolgozni. Ezen idő alatt megközelítőleg 843 program közül lehetett válogatni; voltunk is katalán, baszk, kínai együttesek koncertjén; és egy jazz-koncerten is a Parc de Ciutadellában (ami máskor csak napközben van nyitva, így már ezért megérte elmenni). Mindez hatalmas tömeg, és ember-piramis építők, és napról napra nagyobb tűzijáték kíséretében zajlott. Persze igyekszem az erasmus elvárásainak megfelelni, bár be kell vallanom ez nagyon nehéz...egy fárasztó nap végén még egy közös, jó kis spanyol borral/esetleg frissítő sörrel elfogyasztott vacsorán részt venni, csupán a társadalmi elvárásoknak való megfelelési kényszer miatt; buli meghívások között válogatni...mint egy púp az ember hátán egy ilyen unalmas városban...
Közben szépen benépesült, sőt szinte túlnépesült lakásunk: mindenki megérkezett véglegesen, sőt Bence szombati hatállyal megkezdte barcelonai garázdálkodását, főhadiszállása pedig a vila universitária G203-as lakása lett; ahová menekült státuszának köszönhetően nyert bebocsátást ideiglenes vízummal. Így aztán meg is kezdtük a városnézést, melynek köszönhetően egyre könnyebben és magabiztosabban ismerem ki magam Barcelonában, és egyúttal arra is rájöttem, hogy tényleg annyi látnivaló, érdekesség és lehetőség van errefelé, hogy egy nyaralás ennek töredékére lehet csak elég. A folyamatos tervezést, és percre beosztott programtervünket csak egy-két puszta kötelességtudatból beiktatott baywatch fotózással egybekötött tengerparton fetrengés, és az éjszakai Barcelona megismerése iránt érzett alig csillapítható vágy borítja fel, módosítja néha-néha...de persze csak kis mértékben, mert keményebbek vagyunk, mint Chuck Norris és az összes Rambo-rész együttvéve! Ehhez csak nagyon sejtelmesen annyit tennék hozzá, hogy az éjszakai élet veszélyeit csak a saját kárán tanulja meg az ember, ami sok turistánál be is következik. Ezt az ordas közhelyet pedig sajnos Bence is tovább erősítette. Kénytelenek leszünk elővenni a szokásos terápiát... Persze a pakik barátságosak, és minden egyetemista jó barátai, tőlük nem kell tartani. Néha ugyan 1,5 euróra tartják a sört, de egy pár ügyes és jól irányzott szóval ezért az árért kettőt is el lehet vinni (hosszú, egyelőre még publikálásra váró kutatómunka, gyakorlati kíséretsorozattal alátámasztott eredménye).
Persze az élet nem csupa móka és kacagás; mert hát az iskola mindig az első! Ezen a héten meg is kezdődtek az óráim, rögtön hétfőn a napjaink nemzetközi konfliktusairól szóló, érdekesnek ígérkező előadással, ami ráadásul spanyolul van, így eggyel kevesebb probléma a tárgyak körül (már amennyire a spanyolul vizsgázás optimálisnak nevezhető). A második előadás ebből ma lett volna, de a professzor úr sajnos nem tudott megjelenni, így kaptam egy kis pihenőt túlfeszített egyetemi kötelezettségeim alatt, nehogy túlterheljem magam...hát, tetszik a spanyolok életritmusa. Bár néha van egy olyan érzése az embernek, hogy ezek soha nem alszanak...max siesta alatt egy-két órácskát.
Most még pár képet felteszek a madridi kalandról, mivel az elmúlt napokban takarékosan előtt közel 400 kép Bence fényképezőjén van, amihez még egy kábelt kéne szerezni valahonnan.
Ja, majdnem elfelejtettem megemlíteni egy újabb jellegzetes spanyol szokást, ami a szívembe lopta magát: nevezetesen az általam dél sör névvel illetett frissítő, mely inkább reggelinek nevezhető, hiszen 11 óra itt még bőven reggelnek számít. Ebben az időpontban ugyanis ha az ember elsétál egy kávézó előtt, a névadó nedűt hiába is keresi, mindenki sört fogyaszt...ugyanúgy, mint minden más napszakban. De az normális. A délelőttről eddig nem gondoltam ezt. Eddig...de mivel igyekszem alkalmazkodni a helyi szokásokhoz, ezért sok választásom nincs: ki kell próbálni hogy passzol a müzlihez a sör reggelente. A magyarázat egyébként nem valami mélyen gyökerező történelmi hagyomány; egyszerűen csak ahogy Miguel rávilágított: "meleg van vazze"! Na most megyek is; kicsit pihenni is kell...Én még nem táplálkozom napenergiával, mint a spanyolok; a déli sör meg ehhez nem elég :)

6 nap, 0 éjszaka; avagy a jól sikerült kalandtúra

Ééés igen! Itt az újabb bejegyzés, nem kell tovább várni! Elnézést, valóban kicsit sokat váratott magára (jogos a fekete pont), de hétfőn este értünk haza Madridból; a tegnapi nap pedig kicsit zsúfolt volt a felhalmozott elintézendő dolgok; és leginkább a hetes alvásmennyiség pótlása miatt...meg ki kellett vakarni kicsit magamat és a ruháimat is a szarból...
Hol is kezdjem...röviden az egész kaland baromi jól sült el, egyszerűen szerencsésen összejött minden, szóval tökéletesebb nem is lehetett volna. Egy barát barátján keresztül találtunk végül szállást; méghozzá két amerikai srác lakásában, akik gyakorlatilag egy diákszállót futtatnak. Bár a hajléktalan szálló megfelelőbb kifejezés lenne. A lényeg, hogy folyamatosan fogadnak be barátokat, és az interneten keresztül jelentkező (couchsurfing) csóró, világjáró menekülteket. A lakás ennek megfelelően néz ki, és a hangulat is így alakul minden este...tényleg baromi jófejek a srácok (Angelo és David), igazi életművészek; bár nem tudom elképzelni, hogy hogyan lehet ezt hosszútávon bírni, de egy-két hétig nagyon buli az biztos. Egyik este heten szálltunk meg, de az eddigi rekord 15, a fal tele van a hálálkodók -többnyire másnaposan írt- üzeneteivel; minden nap új arcokkal találkozik az ember reggelente...
Szóval érkezés után már csak az este volt hátra, így elindultunk az "El Tigre" nevű rendkívül felkapott tapas bárba, ahol a sör/sangría mellé automatikusan kapja a porzó veséjű betévedő a randomra összeválogatott sörkorcsolyát, alias tapast. A hely nem véletlen népszerű, baromi finom volt minden, még ha nem is ismertem fel az összes tányérra kerülő ételt. A sangríát viszont annál inkább! Most is felismerném egyből, olyan finomat ugyanis még soha nem ittam! Az estét aztán egy kis éjszakai sétával zártuk le...
A következő napok programja persze városnézés ezerrel, a kötelező körökkel együtt (Puerta del Sol, Prado, stb.); tényleg mindent bejártunk; már bőven jobban ismerem Madrid tömegközlekedését, mint Barcelonáét. Az éjszakai várost is alaposan szemrevételeztük, persze pusztán kötelező programként, tudományos érdeklődésből. Ha New Yorkra azt mondják hogy soha sem alszik, akkor Madrid valószínűleg nem is pislog...hogy Barcelonát ne is említsük :) Én eddig naivan ezt hittem, hogy esténként itt sok a sört áruló "paki", de pár nap alatt rádöbbentem, hogy közel sem...a fővárosban, két lépést nem lehet megtenni a kínaiak gurulósszatyros cerveza-kínálása nélkül. Plusz minden sarkon áll valaki, hogy betereljen Madrid legjobb kocsmájába/éttermébe/discojába. Egyik este (itt kérek elnézést, fogalmam sincs melyik, az is csoda, hogy az éjszakákat és nappalokat el tudom határolni egymástól), egy hangulatos kis étterembe is beültünk Kasiával egy remek (és nem utolsó sorban emberes) paellára.
Az utolsó két napot már új szállásunkon töltöttük, Miguelnél, aki igazi madrileno, de ezt rajta kívül senki nem hiszi el, tekintve, hogy félvér japán, és megjelenésében csak ez tükröződik. Őt is a couchsurfing csodálatos weboldalán találtuk; és elképesztően rendes volt, na meg nagyon jó fej is! Itt már saját szobát kaptunk, még főzött is nekünk. Csak úgy hobbiból fogad be emberkéket, mondván így legalább ő sem unatkozik. El is jött velünk Toledoba, ami valójában azt jelenti, hogy elvitt bennünket kocsival, és igazi idegenvezetést prezentált. A város egyébként elképesztően gyönyörű, talán néhányan tudjátok, hogy nem sokon múlt, hogy ezt a félévet most nem ott töltöm...biztosan élvezném azt is, de az inkább egy kis turista-város, ami 5 hónapos tartózkodás szempontjából össze sem lehet hasonlítani Barcelonával. Utána a Parque de retiroba fuvarozott minket, ahol minden vasárnap hatalmas tömeg gyűlik össze, családok, fiatalok találkozóhelye; hallgatják az ezerféle utcazenét, vagy éppen becsatlakoznak ad hoc dob társulatokba. Egymástól 10 méterre a kolumbiai népzene és az afrikai dobosok (mindkettő naggyon durván jó volt...az emberek az állukat keresgélték órákon keresztül). Közben persze megjelennek a sörárusok is, egészen a rendőrök érkezéséig, akik jó érzékkel tesznek egy kört, és el is mennek, amit jelez az árusok sprintereket megszégyenítő reakcióidővel való visszaérkezése. A tömeg lassan táncolni, tapsolni kezd; itt nincsenek nemzetiségek; ahogy Miguel fogalmazott: "Ebben a városban mindenki madridi legalább az itttartózkodása alatt". Elvonatoztunk persze az El Escorialhoz is, voltunk a vasárnapi Rastron, tényleg minden elképzelhető dolgot, megnéztünk, körbejártunk, kipróbáltunk; és szerencsére az idő is elég volt mindezekre.
Odafelé egy olcsó jegynek köszönhetően repülővel mentünk, visszafelé ellenben más terveink voltak...vagyis éppen hogy nem voltak...Hétfőn reggel felkerestük a Barceloába vezető autópálya melletti első benzinkutat, és kezdődhetett a stoppolás. El sem hiszem, mekkora mázlink volt, de 10 perc után egy Gironába nászútra tartó pár felvett bennünket (az együttérzés és a közös hang megvolt: ők is voltak erasmuson), nekivágtunk a 600 kilóméteres útnak. Apró szépséghiba, hogy az egész napi utazásra gondosan elkészített kaját simán otthagytuk a világutazó Miguelnél; de a kezdeti sokkos állapoton sikerült magamat viszonylag hamar túltennem. Fuvarozóink mondták, hogy megállnának Zaragozában egy másfél órás városnézésre, ha nem gond; így még ott is volt alkalmunk egy kicsit szétnézni; meg is érte!
Este 8-9 körül végre hazaértünk/estünk, ekkor szembesültem vele, hogy utolsó lakótársam is megérkezett: ő Alejandro, gyakorló elmebeteg és szófosó. Az biztos hogy baromi szórakoztató, de egy idő után sok hallgatni a hülyeségeit :) Ráadásul mindezt spanyolul; az angol nem az erőssége egyikőjüknek sem. Juan ellenben eltűnt, 2 napja kellett volna visszajönnie, de ez nem nagyon történt meg...most zseniális intertextualitással utalhatnék egy klasszikusra a "Hova tűnt Juan?!" Z-kategóriás poén elsütésével, de Spanyolországban vagyunk, itt ennyi késés még egy randin is belefér. Remélem nagyjából sikerült összegeznem a történéseket, bár könnyen lehet, hogy ez-az kimaradt; a lényeg hogy minden a lehető legjobban sült el, az első pár napi esős idő ellenére. Most viszont megyek, mert ma be kell mennem egy egész órára az egyetemre, hogy tartsanak valami eligazítás-féleséget, és tudjam mikor kell órára járni...Csóközön ismét székhelyemről; persze csak a hölgyeknek, esetleg családtagoknak; a többieknek egy virtuális kézfogást tudok felajánlani. Igyekszem írni, még mielőtt szombaton egy züllött látogató érkezése tovább rontja az esélyeimet épkézláb gondolatok és mondatok önálló összeállítására...

Az első negatív élmény és a terápia

Ezúttal igyekszem gyors és lényegretörő lenni; ennek oka pedig egyben a közeljövő legfontosabb eseményét és kalandját is előre vetíti: nevezetesen azt, hogy nemsokára indulok Madridba Kasia, egy lengyel lány társaságában. Bizony-bizony, várom is már nagyon; egy ismerős ismerősénél húzzuk majd meg magunkat, és előre láthatólag olyan hétfőig nem nagyon lesz hír felőlem...ez viszont még képlékeny, a jegyünk ugyanis egyelőre csak oda szól :)
Na de ennyire nem szaladnék előre, kezdjük az elején...vagyis az előző végén...szóval ahol abbahagytam. Szombaton volt egy kis találkozó a változatosság kedvéért egy harmadik ír pubban (úgy néz ki, a már emlegetett Jordi ezeket kedveli; egyébként tényleg hangulatosak); ahonnan távozóban eddigi egyik legrosszabb élményemet sikerült összeszedni: a tömeget kihasználva, valaki odacsapódott a társasághoz, és kiemelte a tárcámat; amit aztán hosszas keresgélés után a földön találtam meg, természetesen készpénz és bankkártya nélkül...a kártyát sikerült időben letiltatni, az irataim pedig legalább megvannak (a fontosabbak), ráadásul én is épségben vagyok, pedig első felindulásból nekiindultam a feltételezett tettesnek, aki egy igen rosszarcú csoporttal tartott zöld estét a sarkon...és itt nem green peace demonstrációra kell gondolni...de szerencsére voltak nálam higgadtabb emberek, akik ezt megakadályozták. Még talán így sült el a legszerencsésebben a dolog, ha lehet ilyet mondani, főleg h sok készpénz nem volt nálam. Csak hát erasmusos körökben nem nagyon létezik olyan fogalom, hogy kevés pénz...
Akik most titokban egy könnycseppet kitörölnek szemük sarkából, vagy legalább egy együttérző sóhajjal olvassák a történteket, azokat megnyugtathatom: IGEN, lehet segíteni ezen a szegény ifjú lelken! Nem kell szégyellni az érzelmeket, írjatok nyugodtan, megadom a számlaszámom és bárminemű felajánlást elfogadok, forintban, euróban, alkoholban... :)
Igyekszem persze ezen túllépni, főleg azért, mert hát tényleg annyi remek élmény ér nap, mint nap, hogy már így is bőven elhomályosítják ezt a kellemetlenséget (azért még megköszönök egy kis sajnálatot/együttérzést, és ennek minden materiális megnyilvánulását) . Azóta viszont nem hordok magamnál tárcát. A terápia részét képezte a már előre beharangozott nagy erasmusos nyitóbuli, és az itt a belépőért cserébe felszolgált egy órányi ingyen sangría(a belépőmet valamiért nem vitték el)...ezt most ezen keretek között nem részletezném, legyen annyi elég, hogy tényleg elég komoly volt az este. Ahogy néhányunk mestere mondaná: It was LEGENDARY!
Ja, és még annyi, hogy végre sikerült beszerezni egy spanyol sim kártyát, így a közeljövőben a szokásos számom nem nagyon fog élni; aki mégis telefonon szeretne kapcsolatba lépni velem, annak úgy februárig ezt javaslom: +34 697348152
Zárásul még annyi, hogy kezdem megszokni azt az érzést, hogy mikor már végre azt hiszem, hogy egy nyugis este lesz, érkezik egy üzenet, hogy 20 perc múlva nagy olasz vacsi, sört hozzatok! Itt jegyezném meg, ha az olaszoknál nagyon elterjedt az unicum...ismerik és szeretik, ami lehet, hogy csak számomra volt új információ, de meg kellett osztanom. Róluk egyébként csak annyit, hogy lassan már az olasz lesz a hivatalos erasmus nyelv, annyian vannak, és főzés közben nem tudnak beszélni...ahhoz le kell rakni a fakanalat, hogy mindkét kéz szabad legyen :)
Adéu, Madrid után jelentkezem!

Megjött...

Mármint az igazi erasmus-hangulat! Szerdán ugyanis megkaptuk az első hírlevél-szerűséget (persze facebook-on, mint mindennemű kapcsolattartás eszköze), mégpedig a hétvégi programmal. Itt a hétvége szerdán kezdődik. Szóval meg volt hirdetve egy kis összejövetel egy ír pubban, utána pedig buli...Gondolkodtam menjek-e; aztán hazajött Pedro, aki közölte, hogy ő a hétvégén otthon lesz Valenciában, szóval most megyünk, mégpedig úgy 10 percen belül (itt fontos megemlíteni, hogy az erasmusos összejöveteleken mindig van valami akció. vagy olcsó sör, vagy a másodikat ingyen kapod, vagy valami hasonló). Így hát elmentünk, megismerkedtünk Jordi-val, aki egy koordinátor, és hihetetlen fazon...szerintem nem alszik; max néha kicsit karikás szemekkel pörög tovább, ha éppen másnapos. Utána irány egy Bikini nevű klub, ahova persze van beugró (érdemes tudni, hogy a legtöbb helyre 10 euró környékén van; de elég sok lokálnak féjszbukon fel lehet iratkozni a listájára, és akkor ingyenes, mert eléggé megszedik magukat a turisták belépőiből); meg persze dress code. Sajnos elvileg sok helyre nem engednek be ing nélkül vagy sportcipőben (Bence! erről ne feledkezz meg!). Viszont ha az ember Jordival van, annak megvannak az előnyei...mondjuk az, hogy bemondod a nevét, és kérdés és méregetés nélkül engednek be ingyé. Az este kezdésnek jó volt; hihetetlen mennyi és mennyi féle ember fordul meg egy-egy ilyen helyen.
Csütörtökön megint egy kis találkozó, egy másik ír kocsmában, ami persze szarásig megtelt erasmusosokkal; már elnézést a kifejezésért. Ezúttal a mi campusokról mentünk az itteni koordinátor, Angelo vezetésével, ami kifejezetten hasznos, mert Barcelonában szétszórva rengeteg cserediák van, így pedig kialakul talán egy kisebb közösség is; akiket összetart a szolidaritás-tudat, hogy a városból reggel visszamenni a vilába nagy szívás, és a legutolsó, amire akkor vágyik az ember. Meg az is, hogy éppen ezért, néha megéri itt, együtt kiverni a biztosítékot egy kicsit. Vagy kicsit jobban; úgyis itthon vagyunk! A bárban persze mindenki ismerkedett ezerrel, bár a végén páran az éjjeli tengerparton kötöttünk ki; nem kell mondanom, hogy valami hihetetlen élmény volt...tényleg csodálatos!
Tegnap levezetésképp egy tengerparti kiruccanást hirdettek, Sitges városkájába, ami nincs messze innen, és Spanyolország St. Tropez-jának is nevezik. Hát van is alapja! Kis városnézés, majd egész nap a homokos tengerparton (mármint, hogy homok van a parton; szerencsére nem másról van szó...de hülye egy nyelv ez; éppen költői próbálok lenni), a pálmafák alatt feküdve kerestük az állunkat; mert ez tényleg hihetetlen. És -Isten tartsa meg jó szokásukat- rengetegen monokiniznek itt...akin van bikini felső, az valószínűleg turista. Kicsit talán furcsa is beülni egy csoport huszonéves fiatal közé így, akiket 2 órája ismersz; de az egyik lányt ez nem zavarta, és gyorsan alkalmazkodott a szokásokhoz. Hát engem sem zavart :) Hazafelé este még benéztünk az Arc de Triomfhoz, mivel tegnap volt a katalán nemzeti ünnep (egyértelmű...meg egyébként is vagy egy hete nem ünnepeltek már semmit), így aztán koncertek voltak a téren, meg sok-sok transzparens "Independéncia", meg "Som un nació, nosaltres decidim" ("egy nemzet vagyunk, magunk döntünk"...finoman hívnám fel a figyelmet, hogy milyen penge vagyok katalánból) feliratokkal. Biztos nem is gondolják ám komolyan; nem gyújtottak fel semmit, nem dobáltak macskakövet vagy vízágyúztak; de még csak egy ártatlan bombarobbantás sem...ehelyett a sok hülye kiviszi a családot egy koncertre katalán zászlóba burkolózva; legalább egy "takaroggy" vagy hasonló, kérem...milyen nemzeti ünnep ez?!
Ja, még annyi létfontosságú információt ejtenék el, hogy az udvarunkon van egy szabadtéri medence is, ahova minden nap vagy 30 métert kell gyalogolnom, hogy kicsit lehűljek vagy ússzak egyet. De ez sajnos már nem sokáig lesz nyitva.
A lakótársaim éppen otthon vannak; Pedro vizsgázik, Juan meg haza utazott Olaszországba. Mi is azt tervezzük néhányan, hogy szerdán elmegyünk egy időre mondjuk Madridba és környékére, oda elég olcsón el lehet jutni...ez csak azért nem biztos, mert Mallorca közelsége és a nagy meleg bekavart; oda is meg kell nézni az árakat. Addig azért még igyekszem írni; ne sírjatok értem; mint remélem az kiderült ez nem az a hely, ahol olyan túl szarul tudja magát érezni az ember..