Csak egy "szokványos" hét

Itt az újabb bekezdés ideje, aminek a dátuma ráadásul szomorú emlékeztetőül is szolgál: már a fele eltelt barcelonai/spanyolországi kalandjaimnak...Miután ezen a sokkon túltettem magam, megpróbálom összefoglalni mi is törtünk az elmúlt napokban. Röviden annyi, hogy jelentősen megugrott az egyetemi elfoglaltsággal töltött órák száma; mégpedig azért, mert 2 házidolgozatot is be kellett adni a héten a tengerjog csodálatos és érdekfeszítő kérdéseiről. Na jó, nem illik ide az irónia; tényleg elég érdekes volt szerencsére. Csak ne kellett volna spanyol törvényszövegeket olvasni hozzá....ráadásul még egy harmadik kis házifeladat is várt, egy másik tárgyból; ami még fontos is volt, tekintve, hogy itt a beadandók alapján fognak osztályozni. Tengerjogból +3 jegy szerezhető órai jelenlétből és a házidolgozatokból (itt 10-es skálán osztályoznak, 4-estől lehet átmenni), ami ellenben nem nagyon érdekel, tekintve hogy ahhoz a vizsgán is át kell menni, hogy megkapjuk a pluszpontokat. Csak hát a pszichológiai hadviselés erényét csillogtatva igyekszem emlékeztetni a nénit, higy szerencsétlen csóró, szorgalmas, erasmusos diák csak megcsinálta a beadandókat, engedjük át szegény retardáltat... Ennyit hihetetlen érdekfeszítő tanulmányaimról, megvan mindenkinek a maga baja a sajátjával, nem hogy még ezt is olvasgatni kelljen.
Ettől függetlenül azért történt ez-az a hét folyamán. Például a török-német Mike szülinapját ünnepeltük, akit még az andalúziai útról ismerek, és aki egyik legjobb barátja révén (aki magyar, hoppá) legalább 10 mondatot tud gyönyörű anyanyelvünkön. Apró szépséghiba, hogy ezek közül maximum egy az ami közszeméremsértés nélkül idézhető lenne... Ja, és a pálinkafogyasztási szokásaiért és képességeiért legalább egy tiszteletbeli magyar státuszt megérdemelne. Rajta kívül a vilából is volt egy szülinaposunk, aki szintén megkapta a kijáró ünneplést, amit aztán a campus biztonsági szolgálatosai állítottak le, éjféltől ugyanis nem lehet zavarni a többiek nyugalmát, és a 30 ember üvöltve próbál a lehető legtöbb nyelven boldogszülinapot énekelni mutatványa ebbe a kategóriába tartozik valószínűleg...
Szóval azért továbbra sem eseménytelen az élet, pedig azt még nem is említettem, hogy kedves vendéglátónk Madridból, Miguel, pénteken bejelentette érkezését a hétvégére (hétfőtől ugyanis a közelben dolgozott)...Persze szívesen láttuk, meghát a koleszos életben senki nem lepődik meg, ha egy-két új arccal találkozik reggel szembe a saját lakásában (ha éppen a sajátjában ébred); de akkor még nem tudtam, h ez a hétvége egész hétre kihúzódik...úgy néz ki családi hagyományokból építkezve jó vendéglátó voltam, így inkább innen járt munkába egész héten. Közben még fodrásznál is voltam, ami drága volt, de legalább jól el is b...rontotta. Na jó, annyira azért nem vészes, csak szokatlan...
Majdnem kifelejtettem egy közel sem mellékes eseményt, nevezetesen egy új bár nyitását Barcelonában, amely a Summum névre hallgat, és jelentősége abban rejlik, hogy tulajdonosai (és egyben pultosai) Jordi és Pepe, két erasmusos-programokat szervező életművész, akikről emlékeim szerint már tettem is említést valahol a blog elején. Ők pedig elsősorban a nem csekély létszámú és fogyasztású erasmusos közösséget célozták meg remek üzleti érzékkel; magyarul az árak is a mi pénztárcánkhoz szabottak...másik ilyen bárról pedig nem nagyon tudok a városban. Arról nem is beszélve, hogy itt éppen a fent említett indokoknál fogva mindig ismerősökbe botlik itt az ember.
Szóval ez van mostanság...meg jó idő...ezt csak azért mondom, h irigykedjetek. Úgyhogy megyek is és kihasználom...a következő bejegyzésig csokoládés csőtészta, pörköltszaftos meggybefőtt és fokhagymás Balaton-szelet! Hasta la próxima!

Katalán-baszk expressz

Bon dia a tothom! Itt az újabb beszámoló ideje, mielőtt teljesen elfelejtem mi is történt az elmúlt héten...na jó, azért szerencsére nem olyan könnyű elfelejteni a dolgot, ismét voltak igen emlékezetes pillanatok; csak hát gyülemlik az élményanyag, aztán még megfeledkezek valami húdenagyonfontos dologról, és akkor aztán mindenki kimaradna abból a hatalmas élményből, amit kalandjaim olvasása jelent. Azt meg nem szeretném. Szóval most mindjárt jól leírom ami eszembe jut!

Szóval Gyuszit kitoloncolták végre Katalóniából (bármi mást is állít önkéntes távozásáról), de előtte azért még elmentünk többek között a Camp Nouba; így mostmár tükörbe tudok nézni reggelente saját magam szembeköpése nélkül; elvégre nem itt kezdeni a város atmoszférájával való ismerkedést azt hiszem néhány idetévedő hozzám hasonlóan lelkes sportbuzi számára is a 8. főbünnek számít. Na de megérte várni, tényleg még üresen is lenyűgöző a stadion, na meg a múzeum is. Így sikerült az órára pillantás nélkül röpke 4 óra alatt végeznünk a kis kirándulásunkkal...(a kedvencem -talán az 1960-as szezonból- a kezdő tizenegyről készült fotó, ami a Kubala, Czibor, Kocsis trióval zárul). Na de ugorjunk egyet, még mielőtt összes női, valamint épeszű olvasómat elvesztem.
Közben sikerült remekül nem megünnepelni Gyuszi szülinapját is, ugyanis nem bírta a strapát, így helyette itthon tetette a lázast. Bár azt hiszem, és remélem így is emlékezetes maradt a kis kirándulás :) Ellenben a távozás utáni napon volt ünneplés; méghozzá az egész egyetemen. November 5-e ugyanis minden évben az egyetem ünnepnapja (Fiesta Mayor), amikor koncertek vannak a campuson órák helyett. Na meg erősen illuminált diákok...egyes esetben tanárok...A gond csak annyi volt, hogy idén a rektorátus úgy döntött ezt a hagyományos "ünnepséget" nem engedélyezi. A diákok meg úgy döntöttek, hogy ezt a döntést -szép magyar kifejezéssel élve- úgy ahogy van telibeszarják. Így aztán órákra senki nem ment (persze ezt a tanárok is tudták előre), helyette az egyetem minden szegletében alkoholtartalmú italokat árulnak és fogyasztanak, na meg koncerteket szerveznek; többek között az egyetem központi terére, olyan transzparensekkel, mint például: "No a la guerra brutal del rectorat, sí a la fiesta mayor." Szóval mégis volt Festa Major (hoppá, ez már katalán), ami hangulatában leginkább egy nyári zenei fesztiválhoz volt hasonlatos; elképesztő mennyi ember, és milyen hangulat volt reggel 10től másnap reggelig. Az egyetem kellős közepén (meg szélén, és tulajdonképpen minden egyes pontján). És meglepő módon másnap a hallgatók többsége még órára is ment (még ha sokan napszemüvegben, a reggeli feltámadás minden fájdalmával az arcukon is...)

A hétvége aztán még emlékezetesebben alakult, ugyanis Kasiaval tettünk egy "kis" kirándulást (5 órás buszút) Pamplonába (avagy baszkul Iruña) Paulához, akit még Tromsöből ismerek, és aki a nyáron járt Budapesten is. Szóval az ő lelkes invitálására nagy duzzogva rászántuk magunkat, hogy egye fene, 2 napot eltöltünk családja házában. Hát nagyon jól tettük. Elvitt bennünket autóval San Sebastiánban (Doností), ami egy gyönyörű tengerparti város; már több spanyollal találkoztam, aki a kedvenc városaként jellemezte. Nem véletlenül, tényleg leírhatatlan hangulata van...Bár mostanában inkább az út közepéig kicsapó hullámok miatt beszélnek róla, nekünk volt akkora szerencsénk, hogy pár órányi napsütésben készíthettünk képeket a pintxos megkóstolása előtt. Ez tulajdonképpen baszk, erre a régióra jellemző tapas, amit a találomra kiválasztott jobbnál jobb bárokban érdemes fogyasztani. A szemetet pedig szigorúan a földre kell(!) dobni. Ez a szokás; nincs is szemetes. Innen fél óra autózással egy teljesen más világba csöppentünk: a francia St. Jean de Luz szintén tengerparti, ám teljesen más hangulatú városkájába; ahol az emberek nagyrésze baszkul és franciául is beszél. Másnap persze Pamplonát is körbenéztük, megtettük a San Fermínen szokásos bikafuttatásos utat; bikák nélkül. Így kicsit nyugisabb volt, de azt hiszem emiatt most nem nagyon bánkódom. De a legjobb az egészben a család hihetetlen vendég-és életszeretete volt, tényleg minden kívánságunkat lesték, végre erasmushoz méltatlanul jókat ettünk; bár ezt a részt a súlyos gyomorsav túlmöködés elkerülése végett most inkább ugornám így Barcelonába visszatérve. De kb. ilyennek képzel el az ember egy tipikus spanyol családot...folyamatos viccelődés, hétvégenként a szülők is eljárnak a barátaikkal, közös vacsorák jó kis spanyol borral meg Pacharánnal, ami egy ilyen baszk likőr/pálinka-féleség, és kaptunk belőle egy-egy üveggel inségesebb napjainkra is. Egyszóval tényleg egyszerűen tökéletes volt minden ebben a két és fél napban!

Ja, azt az egy apróságot elfelejtettem megemlíteni, hogy szakadt az eső, és baromi hideg volt egész hétvégén. Gondoltam elhallgatom szépen csöndben, dehát írjak már valami rosszat is, mert különben senki nem lesz kíváncsi a blogra. Kell valami szenvedés, könny, vér, és szánalom, különben nem buli az egész. Jövőhétre megpróbálok minimum vmi hullát vagy lövöldözést összeszedni...

Addig is 2 videóval veszek érzékeny búcsút a kitartó érdeklődőktől: az oldal alján nézzétek meg Spanish Mike zseniális produkcióját a spanyol nyelvtudás csillogtatása és a csábítás művészete terén...remélem ennél azért sikerült magasabb szintre jutnom a spanyollal....Bár múltkor is megdicsért egy bácsi, h milyen szép a spanyolom. Más kérdés, hogy ez egyben azt is jelenti, h nagyjából az első mondatból leszűrte h külföldi vagyok. Bár a magasság, testszőrzet, hajszín mutatók túl nagy erőfeszítést nem igénylő feltérképezésével ez azért különösebb problémát senkinek nem jelent... És hogy stílusosan ezúttal baszkul zárjak: Agur!

Az andalúziai kutya visszatér

Ez most valóban hosszú kihagyás volt cyber-életjeleim produkálása terén, de remélem azért hűséges, már-már elvonási tünetektől szenvedő olvasóim továbbra is kitartanak. A kimaradás oka ezúttal szerintem igencsak elfogadható: Bő 4 napot töltöttünk Andalúziában egy erasmus student network által szervezett kiránduláson; minimális alvásmennyiséggel; a közvetlenül rákövetkező napon pedig Gyuszi barátom érkezett az ismét napfényes Barcelonába, hogy megkezdje 9 napos betekintését ebbe a csodálatos világba. Vagyis azóta sem a pihenésről és semmittevésről szólnak napjaink. Így valóban nem volt annyi időm, hogy leüljek a gép elé egy normális bejegyzés erejéig...na de majd most egy gyors helyzetjelentés!
Szóval Andalúzia. Röviden csodálatos volt! Leszámítva persze a 10 órás buszutat, ahol én persze a természet tréfájából fakadó kihívással is kénytelen voltam megküzdeni: egy 20 centivel alacsonyabb ember lába is kényelmetlenül fér el, nekem esélyem sem volt az alvásra (itt mondjuk még nem is akartam, ez inkább az éjszaka visszaúton jelentett problémát). De passióm bőven megérte! Először Córdobában töltöttünk egy bő napot, többek között a Mezquita mecsetének meglátogatásával, ami után mindenki tátott szájjal ülte végig az utazást Granadába (bár ebben talán az előző éjszakai "városnézésnek" is lehetett kisebb-nagyobb szerepe). Granada meg egyszerűen lenyűgöző: 30 fok, napsütés, gyönyörű óváros és zsidó negyed, kevesebb mint 2 euróért sör, amihez tapas természetesen ingyen jár...méghozzá a legjobb amit eddig ettem! Ennek köszönhetően a több, mint 60 fős társaság jórészt tintahalkarikán és társain élt 4 napon keresztül, amire persze senki nem panaszkodott. És az Alhambrát még nem is említettem...hát nem is fogom, mert azt nem lehet leírni. Magyarul mindenki életreszóló élményekkel távozott a kirándulás végén, aminek a 900, Spanyolország minden részéről érkezett erasmusos diák részvételével szervezett záróbuli is mindenképp a részét képezi. Az itteni spanyolok egyébként talán még nyitottabbak és barátságosabbak, mint az átlag. Már ha ez lehetséges egyáltalán. És még tiszteletbeli nagyköveti oklevelet is kaptunk Granada városvezetésétől, ami akkor is szép emlék és gesztus, ha valószínűleg kb. a 487 000. ilyen papírt osztották ki.
Reggel nyolcra haza is értünk, este még várt ránk az első meccs a ünkfoci bajnokságban, 23 órai kezdettel (ez is csak ebben az országban lehetséges), valamint tisztes helytállással és vereséggel. Na jó, ez a két kifejezés az én szótáramban nem fér meg együtt, de egész biztató kezdet volt egy először együtt játszó társaságtól.
Másnap kora reggel pedig Gyuszi is megérkezett, így megkezdődhetett a városnézés, turistáskodás újabb szakasza. Vagyis azóta minden megszerzett tapasztalatomat latba vetve igyekszem bemutatni az igazi Barcelonát, amiben szerencsére az időjárás is segítségemre van egyelőre. Még Figueresbe, a Dalí múzeumba is ellátogattunk, ami röviden számomra talán az eddigi legnagyobb ilyen típusú élmény volt; mindenkinek csak ajánlani tudom.
Az egyetem terén mindössze annyi újdonság van, hogy így november elejével az egyik kurzusunkat professzorát lecserélték; vagyis a követelményrendszer és minden eddigi (ami persze nem volt túl sok) egy laza mozdulattal mehet a kukába, kezdődhet minden előröl. Dehát ez Spanyolország, van még 2 hónap hátra a szorgalmi időszakből, az bőven elég...meg hát egyébként is majd lesz valahogy, nem kell túlaggódni a dolgot; "no pasa nada".

Nagyvonalakban vázolva az elmúlt időszak történéseit, körülbelül azt hiszem leírtam a lényeget; talán életkörülményeinkről szólva elárulhatom, így 2 hónap után a lakás nagyon kezdi magára ölteni a 21. század vezető irányzatának, a legénylakásnak a stílusjegyeit. Magyarul kezd eluralkodni a kupleráj, amin majd hamarosan segítünk. Vagy legalább megpróbálunk... Ja, muszáj megemlítenem a Real gyönyörű zakóját, ami nem kis boldogságot okozott errefelé :) Ha pedig már itt tartunk, sportfogadás-függő lakótársamnál, Juannál, érdeklődtem, hogy mégis mennyire ismerik itt Kubalát napjainkban. A válasz egyben zárásnak is remek: "Laszit" itt mindenki ismeri...olyan, mint valakit mondjuk Maradonáról kérdezni...