Bon dia a tothom! Itt az újabb beszámoló ideje, mielőtt teljesen elfelejtem mi is történt az elmúlt héten...na jó, azért szerencsére nem olyan könnyű elfelejteni a dolgot, ismét voltak igen emlékezetes pillanatok; csak hát gyülemlik az élményanyag, aztán még megfeledkezek valami húdenagyonfontos dologról, és akkor aztán mindenki kimaradna abból a hatalmas élményből, amit kalandjaim olvasása jelent. Azt meg nem szeretném. Szóval most mindjárt jól leírom ami eszembe jut!
Szóval Gyuszit kitoloncolták végre Katalóniából (bármi mást is állít önkéntes távozásáról), de előtte azért még elmentünk többek között a Camp Nouba; így mostmár tükörbe tudok nézni reggelente saját magam szembeköpése nélkül; elvégre nem itt kezdeni a város atmoszférájával való ismerkedést azt hiszem néhány idetévedő hozzám hasonlóan lelkes sportbuzi számára is a 8. főbünnek számít. Na de megérte várni, tényleg még üresen is lenyűgöző a stadion, na meg a múzeum is. Így sikerült az órára pillantás nélkül röpke 4 óra alatt végeznünk a kis kirándulásunkkal...(a kedvencem -talán az 1960-as szezonból- a kezdő tizenegyről készült fotó, ami a Kubala, Czibor, Kocsis trióval zárul). Na de ugorjunk egyet, még mielőtt összes női, valamint épeszű olvasómat elvesztem.
Közben sikerült remekül nem megünnepelni Gyuszi szülinapját is, ugyanis nem bírta a strapát, így helyette itthon tetette a lázast. Bár azt hiszem, és remélem így is emlékezetes maradt a kis kirándulás :) Ellenben a távozás utáni napon volt ünneplés; méghozzá az egész egyetemen. November 5-e ugyanis minden évben az egyetem ünnepnapja (Fiesta Mayor), amikor koncertek vannak a campuson órák helyett. Na meg erősen illuminált diákok...egyes esetben tanárok...A gond csak annyi volt, hogy idén a rektorátus úgy döntött ezt a hagyományos "ünnepséget" nem engedélyezi. A diákok meg úgy döntöttek, hogy ezt a döntést -szép magyar kifejezéssel élve- úgy ahogy van telibeszarják. Így aztán órákra senki nem ment (persze ezt a tanárok is tudták előre), helyette az egyetem minden szegletében alkoholtartalmú italokat árulnak és fogyasztanak, na meg koncerteket szerveznek; többek között az egyetem központi terére, olyan transzparensekkel, mint például: "No a la guerra brutal del rectorat, sí a la fiesta mayor." Szóval mégis volt Festa Major (hoppá, ez már katalán), ami hangulatában leginkább egy nyári zenei fesztiválhoz volt hasonlatos; elképesztő mennyi ember, és milyen hangulat volt reggel 10től másnap reggelig. Az egyetem kellős közepén (meg szélén, és tulajdonképpen minden egyes pontján). És meglepő módon másnap a hallgatók többsége még órára is ment (még ha sokan napszemüvegben, a reggeli feltámadás minden fájdalmával az arcukon is...)
A hétvége aztán még emlékezetesebben alakult, ugyanis Kasiaval tettünk egy "kis" kirándulást (5 órás buszút) Pamplonába (avagy baszkul Iruña) Paulához, akit még Tromsöből ismerek, és aki a nyáron járt Budapesten is. Szóval az ő lelkes invitálására nagy duzzogva rászántuk magunkat, hogy egye fene, 2 napot eltöltünk családja házában. Hát nagyon jól tettük. Elvitt bennünket autóval San Sebastiánban (Doností), ami egy gyönyörű tengerparti város; már több spanyollal találkoztam, aki a kedvenc városaként jellemezte. Nem véletlenül, tényleg leírhatatlan hangulata van...Bár mostanában inkább az út közepéig kicsapó hullámok miatt beszélnek róla, nekünk volt akkora szerencsénk, hogy pár órányi napsütésben készíthettünk képeket a pintxos megkóstolása előtt. Ez tulajdonképpen baszk, erre a régióra jellemző tapas, amit a találomra kiválasztott jobbnál jobb bárokban érdemes fogyasztani. A szemetet pedig szigorúan a földre kell(!) dobni. Ez a szokás; nincs is szemetes. Innen fél óra autózással egy teljesen más világba csöppentünk: a francia St. Jean de Luz szintén tengerparti, ám teljesen más hangulatú városkájába; ahol az emberek nagyrésze baszkul és franciául is beszél. Másnap persze Pamplonát is körbenéztük, megtettük a San Fermínen szokásos bikafuttatásos utat; bikák nélkül. Így kicsit nyugisabb volt, de azt hiszem emiatt most nem nagyon bánkódom. De a legjobb az egészben a család hihetetlen vendég-és életszeretete volt, tényleg minden kívánságunkat lesték, végre erasmushoz méltatlanul jókat ettünk; bár ezt a részt a súlyos gyomorsav túlmöködés elkerülése végett most inkább ugornám így Barcelonába visszatérve. De kb. ilyennek képzel el az ember egy tipikus spanyol családot...folyamatos viccelődés, hétvégenként a szülők is eljárnak a barátaikkal, közös vacsorák jó kis spanyol borral meg Pacharánnal, ami egy ilyen baszk likőr/pálinka-féleség, és kaptunk belőle egy-egy üveggel inségesebb napjainkra is. Egyszóval tényleg egyszerűen tökéletes volt minden ebben a két és fél napban!
Ja, azt az egy apróságot elfelejtettem megemlíteni, hogy szakadt az eső, és baromi hideg volt egész hétvégén. Gondoltam elhallgatom szépen csöndben, dehát írjak már valami rosszat is, mert különben senki nem lesz kíváncsi a blogra. Kell valami szenvedés, könny, vér, és szánalom, különben nem buli az egész. Jövőhétre megpróbálok minimum vmi hullát vagy lövöldözést összeszedni...
Addig is 2 videóval veszek érzékeny búcsút a kitartó érdeklődőktől: az oldal alján nézzétek meg Spanish Mike zseniális produkcióját a spanyol nyelvtudás csillogtatása és a csábítás művészete terén...remélem ennél azért sikerült magasabb szintre jutnom a spanyollal....Bár múltkor is megdicsért egy bácsi, h milyen szép a spanyolom. Más kérdés, hogy ez egyben azt is jelenti, h nagyjából az első mondatból leszűrte h külföldi vagyok. Bár a magasság, testszőrzet, hajszín mutatók túl nagy erőfeszítést nem igénylő feltérképezésével ez azért különösebb problémát senkinek nem jelent... És hogy stílusosan ezúttal baszkul zárjak: Agur!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése