2009. december 3., csütörtök

Telik az idő, fogy a becsület






Miután a címben idézetem a Rókusi I. számú gengszterképző főgladiátorának, vezető guruló mennydörgő tulajdonosának, és a "tököslány" kifejezés megalkotójának halhatatlan szavait (pirospont annak, aki kitalálja kiről van szó...ex-rókusis sorstársak előnyben), egyértelmű, hogy ezt az életbölcsességet nekem is illik észben tartanom, és ennek megfelelően kihasználni a hátralévő időt; erről pedig szorgalmasan tájékoztatni az otthoniakat.
Minden erőfeszítésem ellenére nem tudom megállni, hogy ne a hét eseményével kezdjem a megemlékezést: bizony, a Barca-Real rangadóról van szó, ami errefelé kb. szentestével felérő eseménynek számít; kihagyni minimum a 8. főbűn. Ennek megfelelően én is lementem a közvetlenül alattunk lévő bárba (amit a "Frankfurt" névre kereszteltek, ezúton is elnézést ennek a fontos információnak az indokolatlan hosszú ideig történő elhallgatásáért), ahol is az összes Barca-meccset kivetítőn adják természetesen. Azt pedig nem nagyon kell részleteznek mekkora tömeg gyűlt össze a kinti kivetítő előtt (természetesen bent is van egy). Hát ezek után tényleg elképzelni sem tudom milyen hangulat lehet több, mint 90 000 ember között, ha itt ilyen atmoszféra alakult ki. A továbbra is kőbunkó Ibrahimovic góljánál meg maga a katarzis. Még ha nem is játszott szépen a csapat, ezeknek az embereknek elég ha céronáldó hibázik egyet, máris elszabadul az őrültekháza. (Ahogy Angel, a koordinátorunk fogalmazott a vallása kapcsán: hiszek az emberekben, az erasmus-életben, és Andrés Iniestában...)
Ha pedig foci, itt kell megemlékeznem az Els Guiris csodacsapatának első győzelméről! 2 szerencsétlenül, hajrá-góllal elveszetett meccs, és egy megalázó vereség után megindultunk felfelé, mint a higany. A mindenki által csupán árbitre-ként (katalánul spori) emlegetett játékvezetőről pedig muszáj vagyok ejteni pár szót: gyakorlatilag a nemzeti mozgalom szobráról beszélünk, aki katalánul dirigálja végig a meccset, és ha valaki neadjisten spanyolul visszakérdez; nem hajlandó ugyanígy válaszolni, max. angolul...nehogymá' fika egye az óvodást és Katalóniában neki kötelessége legyen spanyolul beszélni...
A héten voltam a közeli borváros -San Sadurní- másik cava-gyárában is (ez a kifejezés csak az ezen a területen készített pezsgőre használható), egy egyetemi szervezésű, jó hangulatú délutáni kiránduláson. Itt jegyezném meg, hogy nem véletlenül használtam a pezsgő, és nem a habzóbor kifejezést: a habzóbor ugyanis szén-dioxid hozzáadásával készül, még a pezsgőt zárt palackban erjesztik, így a szénsav gyakorlatilag a must cukortartalmából keletkezik. Egyéb kérdésekkel ebben a témában Bencéhez is nyugodtan lehet fordulni; vele látogattuk meg ugyanis a másik cava-gyár pincészetét.
Tegnapelőtt pedig pizsama-party szerveztek nekünk; de nem a csajos, popcornos, filmnézős verzióból. Ők a kifejezést úgy értelmezték, hogy buli pizsiben; Barcelona egyik legnagyobb bárjában...Hát elég jól sült el a dolog, még ha volt is egy-két érdekes pillantás, mikor keresztül vonultunk a városon...na de persze éppen ez volt a dolog lényege. A pizsama-prototípusaként számontartottt csíkos öltözékemet, pedig még egy jelmondattal ellátott pólóval is jutalmazták: study hard, party harder...

Közben ennek a mondatnak sajnos az első felére is egyre jobban kell koncentrálni; itt is jönnek-mennek a feladatok, meg az otthoni teendőkkel is igyekszem kicsit haladgatni, némi esélyt hagyva magamnak a februári túlélésre. Közben kiderültek az itteni vizsgaidőpontok is: február 1-én van az utolsó vizsgám, ezután repülök majd haza, kiélvezni a tél (remélhetőleg) utolsó fagyát és minden otthoni vizsga egy hónapba sűrített élvezetét. Na de előtte még elutazom Santiago de Compostelába, Galíciába, méghozzá jövő hét csütörtökön! Szóval nem is nagyon szeretnék még a hazautazás részére gondolni, odébb van még az szerencsére...
A suliról pedig egy aprócska adalék is eszembe jutott az itteni életszemlélet érzékeltetésére, ami azt hiszem zárásnak is tökéletes: Valamelyik nap éppen kivételesen az egyetemen kajáltam a menzán (minden karon van egy): és teljesen normális, hogy itt is árulnak sört minden menzán és egyetemi büfében; az ebédhez is mindenki azt iszik. De ha keresztül sétál az ember a campuson, akkor biztos lehet benne, hogy az emberek 90%-a ezt fogyasztja óra előtti stimulálószerként, és nem a kávét...Igyekszem minél hamarabb ismét jelentkezni, elvégre jön a Mikulás is...ha meg már ide nem látogat 6-án, legalább én küldök majd egy kis virtuális meglepit ;)

Nincsenek megjegyzések: