6 nap, 0 éjszaka; avagy a jól sikerült kalandtúra

Ééés igen! Itt az újabb bejegyzés, nem kell tovább várni! Elnézést, valóban kicsit sokat váratott magára (jogos a fekete pont), de hétfőn este értünk haza Madridból; a tegnapi nap pedig kicsit zsúfolt volt a felhalmozott elintézendő dolgok; és leginkább a hetes alvásmennyiség pótlása miatt...meg ki kellett vakarni kicsit magamat és a ruháimat is a szarból...
Hol is kezdjem...röviden az egész kaland baromi jól sült el, egyszerűen szerencsésen összejött minden, szóval tökéletesebb nem is lehetett volna. Egy barát barátján keresztül találtunk végül szállást; méghozzá két amerikai srác lakásában, akik gyakorlatilag egy diákszállót futtatnak. Bár a hajléktalan szálló megfelelőbb kifejezés lenne. A lényeg, hogy folyamatosan fogadnak be barátokat, és az interneten keresztül jelentkező (couchsurfing) csóró, világjáró menekülteket. A lakás ennek megfelelően néz ki, és a hangulat is így alakul minden este...tényleg baromi jófejek a srácok (Angelo és David), igazi életművészek; bár nem tudom elképzelni, hogy hogyan lehet ezt hosszútávon bírni, de egy-két hétig nagyon buli az biztos. Egyik este heten szálltunk meg, de az eddigi rekord 15, a fal tele van a hálálkodók -többnyire másnaposan írt- üzeneteivel; minden nap új arcokkal találkozik az ember reggelente...
Szóval érkezés után már csak az este volt hátra, így elindultunk az "El Tigre" nevű rendkívül felkapott tapas bárba, ahol a sör/sangría mellé automatikusan kapja a porzó veséjű betévedő a randomra összeválogatott sörkorcsolyát, alias tapast. A hely nem véletlen népszerű, baromi finom volt minden, még ha nem is ismertem fel az összes tányérra kerülő ételt. A sangríát viszont annál inkább! Most is felismerném egyből, olyan finomat ugyanis még soha nem ittam! Az estét aztán egy kis éjszakai sétával zártuk le...
A következő napok programja persze városnézés ezerrel, a kötelező körökkel együtt (Puerta del Sol, Prado, stb.); tényleg mindent bejártunk; már bőven jobban ismerem Madrid tömegközlekedését, mint Barcelonáét. Az éjszakai várost is alaposan szemrevételeztük, persze pusztán kötelező programként, tudományos érdeklődésből. Ha New Yorkra azt mondják hogy soha sem alszik, akkor Madrid valószínűleg nem is pislog...hogy Barcelonát ne is említsük :) Én eddig naivan ezt hittem, hogy esténként itt sok a sört áruló "paki", de pár nap alatt rádöbbentem, hogy közel sem...a fővárosban, két lépést nem lehet megtenni a kínaiak gurulósszatyros cerveza-kínálása nélkül. Plusz minden sarkon áll valaki, hogy betereljen Madrid legjobb kocsmájába/éttermébe/discojába. Egyik este (itt kérek elnézést, fogalmam sincs melyik, az is csoda, hogy az éjszakákat és nappalokat el tudom határolni egymástól), egy hangulatos kis étterembe is beültünk Kasiával egy remek (és nem utolsó sorban emberes) paellára.
Az utolsó két napot már új szállásunkon töltöttük, Miguelnél, aki igazi madrileno, de ezt rajta kívül senki nem hiszi el, tekintve, hogy félvér japán, és megjelenésében csak ez tükröződik. Őt is a couchsurfing csodálatos weboldalán találtuk; és elképesztően rendes volt, na meg nagyon jó fej is! Itt már saját szobát kaptunk, még főzött is nekünk. Csak úgy hobbiból fogad be emberkéket, mondván így legalább ő sem unatkozik. El is jött velünk Toledoba, ami valójában azt jelenti, hogy elvitt bennünket kocsival, és igazi idegenvezetést prezentált. A város egyébként elképesztően gyönyörű, talán néhányan tudjátok, hogy nem sokon múlt, hogy ezt a félévet most nem ott töltöm...biztosan élvezném azt is, de az inkább egy kis turista-város, ami 5 hónapos tartózkodás szempontjából össze sem lehet hasonlítani Barcelonával. Utána a Parque de retiroba fuvarozott minket, ahol minden vasárnap hatalmas tömeg gyűlik össze, családok, fiatalok találkozóhelye; hallgatják az ezerféle utcazenét, vagy éppen becsatlakoznak ad hoc dob társulatokba. Egymástól 10 méterre a kolumbiai népzene és az afrikai dobosok (mindkettő naggyon durván jó volt...az emberek az állukat keresgélték órákon keresztül). Közben persze megjelennek a sörárusok is, egészen a rendőrök érkezéséig, akik jó érzékkel tesznek egy kört, és el is mennek, amit jelez az árusok sprintereket megszégyenítő reakcióidővel való visszaérkezése. A tömeg lassan táncolni, tapsolni kezd; itt nincsenek nemzetiségek; ahogy Miguel fogalmazott: "Ebben a városban mindenki madridi legalább az itttartózkodása alatt". Elvonatoztunk persze az El Escorialhoz is, voltunk a vasárnapi Rastron, tényleg minden elképzelhető dolgot, megnéztünk, körbejártunk, kipróbáltunk; és szerencsére az idő is elég volt mindezekre.
Odafelé egy olcsó jegynek köszönhetően repülővel mentünk, visszafelé ellenben más terveink voltak...vagyis éppen hogy nem voltak...Hétfőn reggel felkerestük a Barceloába vezető autópálya melletti első benzinkutat, és kezdődhetett a stoppolás. El sem hiszem, mekkora mázlink volt, de 10 perc után egy Gironába nászútra tartó pár felvett bennünket (az együttérzés és a közös hang megvolt: ők is voltak erasmuson), nekivágtunk a 600 kilóméteres útnak. Apró szépséghiba, hogy az egész napi utazásra gondosan elkészített kaját simán otthagytuk a világutazó Miguelnél; de a kezdeti sokkos állapoton sikerült magamat viszonylag hamar túltennem. Fuvarozóink mondták, hogy megállnának Zaragozában egy másfél órás városnézésre, ha nem gond; így még ott is volt alkalmunk egy kicsit szétnézni; meg is érte!
Este 8-9 körül végre hazaértünk/estünk, ekkor szembesültem vele, hogy utolsó lakótársam is megérkezett: ő Alejandro, gyakorló elmebeteg és szófosó. Az biztos hogy baromi szórakoztató, de egy idő után sok hallgatni a hülyeségeit :) Ráadásul mindezt spanyolul; az angol nem az erőssége egyikőjüknek sem. Juan ellenben eltűnt, 2 napja kellett volna visszajönnie, de ez nem nagyon történt meg...most zseniális intertextualitással utalhatnék egy klasszikusra a "Hova tűnt Juan?!" Z-kategóriás poén elsütésével, de Spanyolországban vagyunk, itt ennyi késés még egy randin is belefér. Remélem nagyjából sikerült összegeznem a történéseket, bár könnyen lehet, hogy ez-az kimaradt; a lényeg hogy minden a lehető legjobban sült el, az első pár napi esős idő ellenére. Most viszont megyek, mert ma be kell mennem egy egész órára az egyetemre, hogy tartsanak valami eligazítás-féleséget, és tudjam mikor kell órára járni...Csóközön ismét székhelyemről; persze csak a hölgyeknek, esetleg családtagoknak; a többieknek egy virtuális kézfogást tudok felajánlani. Igyekszem írni, még mielőtt szombaton egy züllött látogató érkezése tovább rontja az esélyeimet épkézláb gondolatok és mondatok önálló összeállítására...