Az andalúziai kutya visszatér

Ez most valóban hosszú kihagyás volt cyber-életjeleim produkálása terén, de remélem azért hűséges, már-már elvonási tünetektől szenvedő olvasóim továbbra is kitartanak. A kimaradás oka ezúttal szerintem igencsak elfogadható: Bő 4 napot töltöttünk Andalúziában egy erasmus student network által szervezett kiránduláson; minimális alvásmennyiséggel; a közvetlenül rákövetkező napon pedig Gyuszi barátom érkezett az ismét napfényes Barcelonába, hogy megkezdje 9 napos betekintését ebbe a csodálatos világba. Vagyis azóta sem a pihenésről és semmittevésről szólnak napjaink. Így valóban nem volt annyi időm, hogy leüljek a gép elé egy normális bejegyzés erejéig...na de majd most egy gyors helyzetjelentés!
Szóval Andalúzia. Röviden csodálatos volt! Leszámítva persze a 10 órás buszutat, ahol én persze a természet tréfájából fakadó kihívással is kénytelen voltam megküzdeni: egy 20 centivel alacsonyabb ember lába is kényelmetlenül fér el, nekem esélyem sem volt az alvásra (itt mondjuk még nem is akartam, ez inkább az éjszaka visszaúton jelentett problémát). De passióm bőven megérte! Először Córdobában töltöttünk egy bő napot, többek között a Mezquita mecsetének meglátogatásával, ami után mindenki tátott szájjal ülte végig az utazást Granadába (bár ebben talán az előző éjszakai "városnézésnek" is lehetett kisebb-nagyobb szerepe). Granada meg egyszerűen lenyűgöző: 30 fok, napsütés, gyönyörű óváros és zsidó negyed, kevesebb mint 2 euróért sör, amihez tapas természetesen ingyen jár...méghozzá a legjobb amit eddig ettem! Ennek köszönhetően a több, mint 60 fős társaság jórészt tintahalkarikán és társain élt 4 napon keresztül, amire persze senki nem panaszkodott. És az Alhambrát még nem is említettem...hát nem is fogom, mert azt nem lehet leírni. Magyarul mindenki életreszóló élményekkel távozott a kirándulás végén, aminek a 900, Spanyolország minden részéről érkezett erasmusos diák részvételével szervezett záróbuli is mindenképp a részét képezi. Az itteni spanyolok egyébként talán még nyitottabbak és barátságosabbak, mint az átlag. Már ha ez lehetséges egyáltalán. És még tiszteletbeli nagyköveti oklevelet is kaptunk Granada városvezetésétől, ami akkor is szép emlék és gesztus, ha valószínűleg kb. a 487 000. ilyen papírt osztották ki.
Reggel nyolcra haza is értünk, este még várt ránk az első meccs a ünkfoci bajnokságban, 23 órai kezdettel (ez is csak ebben az országban lehetséges), valamint tisztes helytállással és vereséggel. Na jó, ez a két kifejezés az én szótáramban nem fér meg együtt, de egész biztató kezdet volt egy először együtt játszó társaságtól.
Másnap kora reggel pedig Gyuszi is megérkezett, így megkezdődhetett a városnézés, turistáskodás újabb szakasza. Vagyis azóta minden megszerzett tapasztalatomat latba vetve igyekszem bemutatni az igazi Barcelonát, amiben szerencsére az időjárás is segítségemre van egyelőre. Még Figueresbe, a Dalí múzeumba is ellátogattunk, ami röviden számomra talán az eddigi legnagyobb ilyen típusú élmény volt; mindenkinek csak ajánlani tudom.
Az egyetem terén mindössze annyi újdonság van, hogy így november elejével az egyik kurzusunkat professzorát lecserélték; vagyis a követelményrendszer és minden eddigi (ami persze nem volt túl sok) egy laza mozdulattal mehet a kukába, kezdődhet minden előröl. Dehát ez Spanyolország, van még 2 hónap hátra a szorgalmi időszakből, az bőven elég...meg hát egyébként is majd lesz valahogy, nem kell túlaggódni a dolgot; "no pasa nada".

Nagyvonalakban vázolva az elmúlt időszak történéseit, körülbelül azt hiszem leírtam a lényeget; talán életkörülményeinkről szólva elárulhatom, így 2 hónap után a lakás nagyon kezdi magára ölteni a 21. század vezető irányzatának, a legénylakásnak a stílusjegyeit. Magyarul kezd eluralkodni a kupleráj, amin majd hamarosan segítünk. Vagy legalább megpróbálunk... Ja, muszáj megemlítenem a Real gyönyörű zakóját, ami nem kis boldogságot okozott errefelé :) Ha pedig már itt tartunk, sportfogadás-függő lakótársamnál, Juannál, érdeklődtem, hogy mégis mennyire ismerik itt Kubalát napjainkban. A válasz egyben zárásnak is remek: "Laszit" itt mindenki ismeri...olyan, mint valakit mondjuk Maradonáról kérdezni...

Városnézés day 'n' night, avagy a spanyol életritmus felvétele

Ejj-ejj, kicsit elmaradtam a beszámolókkal; dehát az egész napos városnézések, kirándulások és egyéb turista-programok mellett nem nagyon tudtam huzamosabb ideig ideülni a géphez. Mert persze alaposan "szétturistáskodtuk" magunkat Bencével, hogy ezzel a szakkifejezéssel éljek; ez viszont sosem jelenthet kibúvót az esti programok alól. Feláldoztuk magunkat a kishazánkról kialakított kép javítása érdekében, hiszen gondoljátok el mit szólnának, ha érkezik az üzenet miszerint este buli, mi pedig azzal jövünk elő, hogy "jajdenagyonelfáradtunkma"... Nem hagyhattuk egyszerűen hogy azt higgyék errefelé: Na, ezek a magyarok sem tökös gyerekek. Így aztán puszta kötelességből és felelősségtudatból kénytelenek voltunk az alvást kiiktatni / minimumra szorítnai szoros napirendünkben. És hát amikor a választékban szerepel többek között erasmus-koordinátorunk, Ángel szülinapja (akármennyire is szeretné mást elhitetni, a 31.), akkor még egyértelműbb a döntés. Róla egyébként apró adalékként jegyezném meg, hogy egyetemre jár vagy 10 éve (bár szerintem pontosan ő sem tudja), ellenben mindenki előtt titok, hogy mit is tanul egyáltalán. De az A005-ös szoba elhelyezkedése mindenki számára olyan evidens, mint mondjuk hogy hol van a saját karjának az épülete...na jó, annál picit jobban.
Szóval Barcelona fontosabb helyeit végigjártuk, voltunk a Tibidabon, a kastélynak, a barcelonai olimpiának, és a '29-es világkiállításnak otthont adó Montjuicen, a Picasso múzeumban, és ezer más gyönyörű/érdekes helyen Barcelonában, ami két dologra is jó volt. Sok helyen ezek közül én is most voltam először, másrészt pedig végleg szembesültem vele, hogy Barcelonára egy nyaralás édes kevés...szerencsére nekem ennél egy picit több időm van :) Mindezek mellett persze szerettünk volna egy-két környékbeli helyet is megnézni; márpedig ha elhatározunk valamit... El is mentünk strandolni egy közeli kis település gyönyörű tengerpartjára, ami szebb is, kevésbé is zsúfolt, mint Barcelonáé. Elmondhatom végre, hogy életemben először fürödtem a tengerben októberben. De az egyik nagy kedvencem a San Sadurní d'Anoia-ban töltött nap volt, ezt a települést ugyanis a spanyol cava hazájaként, és remek borvidékként szokás emlegetni. A legnagyobb spanyol cava-cég, a Freixenet gyárába tettünk egy lélegzetelállító látogatást. A méretek érzékeltetése végett: 1,5 millió üveg cava (igen, szándékosan kerülöm a pezsgő kifejezést...nagy hatással volt rám a kóstoló) csak a turisták számára van kiállítva a pince-labirintus egy apró szegletében...ja, igen; és napi 1 milliót képesek palackozni. Ehhez képest mi kóstoltunk egy évi 150 darabszámban gyártott Reserva Real néven futó nedüt, ami János Károly jóváhagyásával (ő kóstolta meg az első megbontott üveget), viseli a nevet. Szóval már ez a látogatás is rendkívül érdekes volt, pláne hogy ezután még jelentős és fontos plusz információkhoz jutottunk: egyrészt, hogy a következő héten borfesztivál van a városban; másfelől pedig, hogy kb. 120 borászat búvik meg csendesen a városkában (egyébként más nem is nagyon található itt). Ez utóbbin felbuzdulva hihetetlen sebességgel és motivációval találtunk egy borkimérést, ahol hordóból csapolták a különféle helyi termelői borokat; természetesen a bolti választéknál sokkal jobb áron és minőségben. Így hát egy "apró" szuvenírrel és széles mosollyal tértünk vissza a campusra.
Kihagyhatatlan ebből a bejegyzésből a tény, hogy minden további kétség nélkül, alapos (szigorúan tudományos indíttatású) vizsgálódás és feltérképezés után megtaláltam Barcelona legjobb helyét. A chupitería nevéhez méltóan chupitokat vonultat csak fel, magyarul felesekről beszélünk. De nem akármilyenekről! Belépéskor az egyik oldalon a pultot találjuk (ez még talán feldolgozható információ), a másikon pedig egy táblácskát a chupitok felsorolásával (nem viccelek, több szász-féle)...Ezek nem egyszerű löketek, inkább feles-koktélok mindenféle fantázianévvel (pl boy scout, pacto de diablo, bin laden, cabrón). Mindezeket pedig kisebb show-elemek kíséretében szolgálják fel. A boy scoutnál például meggyújtják a pultot, mindenki megsütögeti a mályvacukrát, és ezután kell bedobni a rejtélyes összetételű, de annál finomabb felest. Mindezt pedig olyan árért, amiért máshol egy sört sem kap az ember. Leülni persze nem lehet, ennek több oka van: nincs szék és asztal, mindig tele van a hely; és senki nem is akar)

Közben már nagyban zajlanak az előadások is; mind spanyolul van, bár az egyiknél ez gyakorlatilag nem számít, a bácsi ugyanis olyan szinten hadar, hogy még egy spanyol srác is megkérte hogy kicsit lassítson, mert követhetetlen. Szerintem úgy egynegyedre lassítva beszélne olyan tempóban, mint egy átlag spanyol; ami még mindig gyors...marad a szakirodalom. A tengerjog tanárnő ellenben nagyon szimpatikus, és érthetően is beszél; ugyanakkor a vizsgát vázolva mosolygós gyilkosnak tűnik. Jobb az óvatosság! A nemzetközi konfliktusos előadás nem ígérkezik vészesnek, viszont az órák felét tartó, magát nőnek valló és ennek megfelelő nevet viselő kétes identitású illető harcos feminizmusa és környezetvédő mivolta nagymértékben rányomja a bélyegét az előadások témájára, meglehetősen egyoldalúvá téva azokat. (huhh...el sem hiszem, hogy ki tudtam mászni valahogy ebből a mondatból). Viszont a spanyol életritmus ezen a téren is érződik: gyakorlatilag lehetetlen elkésni az előadásról (bár nem jó jel, ha az ember elkezdi bekalkulálni a késést), másrészt pedig 2 hét után 3 kurzusból már a második előadás maradt el, ami otthon pezsgőbontással járna, itt mindenki egy vállrándítással elintézi. Épp valami ilyesmiről beszéltünk lakótársammal Alexszel, mikor rávilágított, hogy hétfő megint ünnep nap lesz....ezt gyakorlatilag lehetetlen már észben tartani, annyi van...bár Alex szerint a megoldás egyszerű: a munkanapokat kell megjegyezni! Még egy apró adalék az itteni életszemlélethez: A boltban ki kellett szaladnom az ATM-hez, mert valami gond volt a kártyámmal fizetésnél; vagyis a sor mögöttem várt olyan plusz 10 percet. Mikor visszajöttem mindenki ugyanúgy csöndben várakozott, a mögöttem álló bácsi pedig el kezdett viccelődni a vállamat veregetve. Magyarországról valahogy nem hasonló reakciók rémlenek.
Nagyon aktív és mozgalmas két héten vagyok tehát túl, amit részletesen leírni persze nem is lehet, de nemsokára hasonló etap következik, pár héten belül Gyuszi veszi igénybe luxusszállónk szolgáltatásit. Addig is írok gyakran (!), sőt csináltam egy ilyen videó izét is ide az oldal aljára, ahova majd mindig kiteszek valami általam viccesnek vélt videót. Ezt leginkább azért raktam oda, hogy legyen ott valami; meg mert én jókat derülök a hasonló ökörségeken. Az első téma májküldzsekszon, amint láthatjátok; kéretik nem túl komolyan venni a dolgot. A mihamarabbi jelentkezésemig hasta pronto!

Szabadlábon Barcelonában - Az első látogató

Ismét sikerült jó hosszú ideig nem jelentkezni; de ennek rajtam teljes kívülálló oka volt: rossz volt az internet...vagy ellopták a gépemet...ööö, megfenyegetett az index, mert elvittem a látogatók 60%-át. Na jó, az igazság az, hogy nem nagyon volt időm, mert mentem minden felé ezerrel, amikor meg nem, akkor éppen lusta voltam, vagy pedig az észrevétlen időpazarlás általam mesterfokon végzett művészetét gyakoroltam. De ez most már nem számít, maximum annyit tudok tenni, hogy azt hazudom, mégegyszer nem fordul elő. Megpróbálom inkább röviden összegezni, mi is történt az elmúlt napokban.
Mivel szeptember 24 az (egyik) legnagyobb ünnep Barcelonában (La Mercé, a város védőszentjének az ünnepe), így persze egész hetes ünnepségsorozat volt, hogy lehetőleg még kevesebbet kelljen dolgozni. Ezen idő alatt megközelítőleg 843 program közül lehetett válogatni; voltunk is katalán, baszk, kínai együttesek koncertjén; és egy jazz-koncerten is a Parc de Ciutadellában (ami máskor csak napközben van nyitva, így már ezért megérte elmenni). Mindez hatalmas tömeg, és ember-piramis építők, és napról napra nagyobb tűzijáték kíséretében zajlott. Persze igyekszem az erasmus elvárásainak megfelelni, bár be kell vallanom ez nagyon nehéz...egy fárasztó nap végén még egy közös, jó kis spanyol borral/esetleg frissítő sörrel elfogyasztott vacsorán részt venni, csupán a társadalmi elvárásoknak való megfelelési kényszer miatt; buli meghívások között válogatni...mint egy púp az ember hátán egy ilyen unalmas városban...
Közben szépen benépesült, sőt szinte túlnépesült lakásunk: mindenki megérkezett véglegesen, sőt Bence szombati hatállyal megkezdte barcelonai garázdálkodását, főhadiszállása pedig a vila universitária G203-as lakása lett; ahová menekült státuszának köszönhetően nyert bebocsátást ideiglenes vízummal. Így aztán meg is kezdtük a városnézést, melynek köszönhetően egyre könnyebben és magabiztosabban ismerem ki magam Barcelonában, és egyúttal arra is rájöttem, hogy tényleg annyi látnivaló, érdekesség és lehetőség van errefelé, hogy egy nyaralás ennek töredékére lehet csak elég. A folyamatos tervezést, és percre beosztott programtervünket csak egy-két puszta kötelességtudatból beiktatott baywatch fotózással egybekötött tengerparton fetrengés, és az éjszakai Barcelona megismerése iránt érzett alig csillapítható vágy borítja fel, módosítja néha-néha...de persze csak kis mértékben, mert keményebbek vagyunk, mint Chuck Norris és az összes Rambo-rész együttvéve! Ehhez csak nagyon sejtelmesen annyit tennék hozzá, hogy az éjszakai élet veszélyeit csak a saját kárán tanulja meg az ember, ami sok turistánál be is következik. Ezt az ordas közhelyet pedig sajnos Bence is tovább erősítette. Kénytelenek leszünk elővenni a szokásos terápiát... Persze a pakik barátságosak, és minden egyetemista jó barátai, tőlük nem kell tartani. Néha ugyan 1,5 euróra tartják a sört, de egy pár ügyes és jól irányzott szóval ezért az árért kettőt is el lehet vinni (hosszú, egyelőre még publikálásra váró kutatómunka, gyakorlati kíséretsorozattal alátámasztott eredménye).
Persze az élet nem csupa móka és kacagás; mert hát az iskola mindig az első! Ezen a héten meg is kezdődtek az óráim, rögtön hétfőn a napjaink nemzetközi konfliktusairól szóló, érdekesnek ígérkező előadással, ami ráadásul spanyolul van, így eggyel kevesebb probléma a tárgyak körül (már amennyire a spanyolul vizsgázás optimálisnak nevezhető). A második előadás ebből ma lett volna, de a professzor úr sajnos nem tudott megjelenni, így kaptam egy kis pihenőt túlfeszített egyetemi kötelezettségeim alatt, nehogy túlterheljem magam...hát, tetszik a spanyolok életritmusa. Bár néha van egy olyan érzése az embernek, hogy ezek soha nem alszanak...max siesta alatt egy-két órácskát.
Most még pár képet felteszek a madridi kalandról, mivel az elmúlt napokban takarékosan előtt közel 400 kép Bence fényképezőjén van, amihez még egy kábelt kéne szerezni valahonnan.
Ja, majdnem elfelejtettem megemlíteni egy újabb jellegzetes spanyol szokást, ami a szívembe lopta magát: nevezetesen az általam dél sör névvel illetett frissítő, mely inkább reggelinek nevezhető, hiszen 11 óra itt még bőven reggelnek számít. Ebben az időpontban ugyanis ha az ember elsétál egy kávézó előtt, a névadó nedűt hiába is keresi, mindenki sört fogyaszt...ugyanúgy, mint minden más napszakban. De az normális. A délelőttről eddig nem gondoltam ezt. Eddig...de mivel igyekszem alkalmazkodni a helyi szokásokhoz, ezért sok választásom nincs: ki kell próbálni hogy passzol a müzlihez a sör reggelente. A magyarázat egyébként nem valami mélyen gyökerező történelmi hagyomány; egyszerűen csak ahogy Miguel rávilágított: "meleg van vazze"! Na most megyek is; kicsit pihenni is kell...Én még nem táplálkozom napenergiával, mint a spanyolok; a déli sör meg ehhez nem elég :)