Katalán életképek (Kul(k)a János nélkül)

Úgy néz ki, ismét egy bántóan napfényes, kicsit még borgőzös, nyugalmas vasárnap "reggelre" kellett várni az újabb bejegyzésig, akármennyire is igyekeztem...De mivel a kifogások senkit -még engem sem- érdekelnek, és pláne nem győznek meg; inkább rá is térnék a mondanivalóm érdeminek hazudott részére.
A tegnapi napot Gironában töltöttük, ami kb 1 óra autóút Barcelonától, és tényleg megéri egy fél napra átruccanni, nagyon szép és hangulatos kis városka, az óvárossal, a zsidó negyeddel, és az ezeket a modern városrészről leválasztó kis folyócskával. Ráadásul szervezett keretek között utaztunk ezúttal (méghozzá az egyetem szervezésében), így még idegenvezetőt is kaptunk; magyarán mindenki kedvére turistáskodhatott nyálcsorgatva és vakut villogtatva. Van Gironában egyébként egy oroszlánnak kikiáltott kis gnóm szobrocska; aminek az alkotója vagy nagyon részeg volt, vagy még életében nem látott oroszlánt, bár a szobor tényleg aranyosra sikeredett...na jó, inkább viccesre. De a lényeg, hogy a legenda szerint ennek a rémült tekintetű állatkának a nemesebbik felére minden errejárónak egy érzelmes csókot kell lehelnie, különben soha nem fog visszatérni a városba. Ennek a bensőséges aktusnak az elősegítésére pedig még egy kis létra is ki van készítve (mivel az oroszlán egy kb 3 méter magas oszlopon van)....vagyis csak volt. A múlt hétig. Ugyanis itt is eléggé ráparáztak a sertésinfluenzára; és most egy darabig nem nagyon tartják jó ötletnek, hogy napi ezer ember csókolja végig egymás után egy kőmajom hátsóját; így ebből az élményből sajnos kimaradtam.
Ha már az idősík kontinuitását rögtön az első bekezdéssel prousti módon ilyen gyönyörűen felrúgtam, akkor maradnék is ennél a remek irodalmi eszköznél, és az időmozaik darabjait még inkább összekócolva haladnék tovább az élménybeszámolóval....'mer az úgy má' mennyire raj'... jól van, jól van; igazából így nem kell összeszedni a gondolataimat előre, csak éppen ami eszembe jut...
Szóval közben már hivatalosan is beiratkoztam, és az óráimat is felvettem, immár formálisan is az UAB kölcsönjátékosává válva. Zajlanak a kurzusok, mennek az előadások; továbbra is csak egy van, ami érthetetlen, de oda nem kötelező bejárni, és a diákat feltöltik a campus virtualra; ami ilyen coospace-szerűség...mert itt sem szarral gurigáznak ám. Ezek persze az égvilágon nem érdekelnek senkit, csak szükségét éreztem ide leírni, hogy azt a benyomást keltsem, hogy itt is van normális egyetemi élet...mármint az egyetem falai közt is. Na jó, egyébként tényleg van, egyelőre főleg a spanyol nyelvtudásom fejlesztésére koncentrálva.
Apropó kölcsönjátékos (hoppá, micsoda átkötés a gondolatmenet elgáncsolása nélkül): Megalakult az Els Guiris szigorúan nemzetközi, minden UEFA szabállyal ellentétes összetételű focicsapata, amely ezentúl a vila ligában hivatott vitézkedni; ha már Szegeden ideiglenesen megszűnt az FC Börcalonna sokra hivatott kispályás csapata, a következő félévben esedékes sztárigazolás megérkezéséig. A "guiri" egyébként a spanyolok által a külföldiekre használt kifejezés, az els névelőből pedig látszódik, hogy katalán névvel próbáljuk majd a pontokat gyűjtögetni. A biliárdasztalra hajazó műfüves pálya egyébként olyan másfél percre van a lakástól, szigorúan komótos tempóban, nehogy már a meccs előtt elfáradjon az ember; meg milyen tré lenne már, ha a sportközpont valamelyik pályáját kéne használni; legyen már egy saját itt is; persze biztonsági őrrel együtt. Valószínűleg megijedtek a formálódó szurkolótáborunk keménymagjától. Vagy csak errefelé a hülyék úgy gondolják, hogy az ilyesmi terjeszti a futball szeretetét és a egészséges mozgás népszerűségét.

Közben persze kis lakásunkban is zajlik az élet: A campus egyik macskája valamiért nagyon megszeretett nálunk, így gyakorlatilag egy darab whiskas-cica hasonmásverseny második helyezett kandúrral rendelkezünk...legalábbis szerintem. A nevéről és a neméről ugyanis még folynak a nyilvános viták és kerekasztal-tárgyalások. Ennek oka nem biológiai képzettségünk hiányosságában keresendő; egyszerűen arról van szó, hogy a macsek kissé vad, és nem nagyon szereti ha hozzáérnek, amit általában nyilalló fájdalom kíséretében hoz a próbálkozó tudomására. Persze a lakásba nem jöhet be (meg hát Juan félig olasz, ki tudja mi kerülne a tésztára ebédkor), de minden reggel az ablakpárkányon vár bennünket, és az Alex által szervírozott porc, bőrke, csirkecsőr és némi víz keverékéből készült, macskaeledelként funkciónáló tesco-virslit.
Ja, persze közben még egyszer visszatértünk Arturral San Sadurní bor-és cavaturizmusáról híres városkájába, nem túl meglepő céllal: kicsit feltölteni a nagy melegben párolgásnak indult készleteinket. Magyarán minden a legnagyobb rendben, néha-néha elvétve egy-egy esti tejszürcsölgetős pizsamaparty is akad, dehát egy ilyen kis falucskában, mint Barcelona elég nehéz bármiféle programot is találni...
Én már megkaptam a nagy, szőrös feketepontot a ritkás bejegyzésekért; így most én jövök: nyugodtan lehet használni a hozzászólás gombocskát, nem kell attól a böszmeségtől félni irgum-burgum!

PS.: új videókat is teszek be, tippek-tanácsok a hogyan szakítsunk témában, továbbra is új kedvencemtől, Jon Lajoietól...

Városnézés day 'n' night, avagy a spanyol életritmus felvétele

Ejj-ejj, kicsit elmaradtam a beszámolókkal; dehát az egész napos városnézések, kirándulások és egyéb turista-programok mellett nem nagyon tudtam huzamosabb ideig ideülni a géphez. Mert persze alaposan "szétturistáskodtuk" magunkat Bencével, hogy ezzel a szakkifejezéssel éljek; ez viszont sosem jelenthet kibúvót az esti programok alól. Feláldoztuk magunkat a kishazánkról kialakított kép javítása érdekében, hiszen gondoljátok el mit szólnának, ha érkezik az üzenet miszerint este buli, mi pedig azzal jövünk elő, hogy "jajdenagyonelfáradtunkma"... Nem hagyhattuk egyszerűen hogy azt higgyék errefelé: Na, ezek a magyarok sem tökös gyerekek. Így aztán puszta kötelességből és felelősségtudatból kénytelenek voltunk az alvást kiiktatni / minimumra szorítnai szoros napirendünkben. És hát amikor a választékban szerepel többek között erasmus-koordinátorunk, Ángel szülinapja (akármennyire is szeretné mást elhitetni, a 31.), akkor még egyértelműbb a döntés. Róla egyébként apró adalékként jegyezném meg, hogy egyetemre jár vagy 10 éve (bár szerintem pontosan ő sem tudja), ellenben mindenki előtt titok, hogy mit is tanul egyáltalán. De az A005-ös szoba elhelyezkedése mindenki számára olyan evidens, mint mondjuk hogy hol van a saját karjának az épülete...na jó, annál picit jobban.
Szóval Barcelona fontosabb helyeit végigjártuk, voltunk a Tibidabon, a kastélynak, a barcelonai olimpiának, és a '29-es világkiállításnak otthont adó Montjuicen, a Picasso múzeumban, és ezer más gyönyörű/érdekes helyen Barcelonában, ami két dologra is jó volt. Sok helyen ezek közül én is most voltam először, másrészt pedig végleg szembesültem vele, hogy Barcelonára egy nyaralás édes kevés...szerencsére nekem ennél egy picit több időm van :) Mindezek mellett persze szerettünk volna egy-két környékbeli helyet is megnézni; márpedig ha elhatározunk valamit... El is mentünk strandolni egy közeli kis település gyönyörű tengerpartjára, ami szebb is, kevésbé is zsúfolt, mint Barcelonáé. Elmondhatom végre, hogy életemben először fürödtem a tengerben októberben. De az egyik nagy kedvencem a San Sadurní d'Anoia-ban töltött nap volt, ezt a települést ugyanis a spanyol cava hazájaként, és remek borvidékként szokás emlegetni. A legnagyobb spanyol cava-cég, a Freixenet gyárába tettünk egy lélegzetelállító látogatást. A méretek érzékeltetése végett: 1,5 millió üveg cava (igen, szándékosan kerülöm a pezsgő kifejezést...nagy hatással volt rám a kóstoló) csak a turisták számára van kiállítva a pince-labirintus egy apró szegletében...ja, igen; és napi 1 milliót képesek palackozni. Ehhez képest mi kóstoltunk egy évi 150 darabszámban gyártott Reserva Real néven futó nedüt, ami János Károly jóváhagyásával (ő kóstolta meg az első megbontott üveget), viseli a nevet. Szóval már ez a látogatás is rendkívül érdekes volt, pláne hogy ezután még jelentős és fontos plusz információkhoz jutottunk: egyrészt, hogy a következő héten borfesztivál van a városban; másfelől pedig, hogy kb. 120 borászat búvik meg csendesen a városkában (egyébként más nem is nagyon található itt). Ez utóbbin felbuzdulva hihetetlen sebességgel és motivációval találtunk egy borkimérést, ahol hordóból csapolták a különféle helyi termelői borokat; természetesen a bolti választéknál sokkal jobb áron és minőségben. Így hát egy "apró" szuvenírrel és széles mosollyal tértünk vissza a campusra.
Kihagyhatatlan ebből a bejegyzésből a tény, hogy minden további kétség nélkül, alapos (szigorúan tudományos indíttatású) vizsgálódás és feltérképezés után megtaláltam Barcelona legjobb helyét. A chupitería nevéhez méltóan chupitokat vonultat csak fel, magyarul felesekről beszélünk. De nem akármilyenekről! Belépéskor az egyik oldalon a pultot találjuk (ez még talán feldolgozható információ), a másikon pedig egy táblácskát a chupitok felsorolásával (nem viccelek, több szász-féle)...Ezek nem egyszerű löketek, inkább feles-koktélok mindenféle fantázianévvel (pl boy scout, pacto de diablo, bin laden, cabrón). Mindezeket pedig kisebb show-elemek kíséretében szolgálják fel. A boy scoutnál például meggyújtják a pultot, mindenki megsütögeti a mályvacukrát, és ezután kell bedobni a rejtélyes összetételű, de annál finomabb felest. Mindezt pedig olyan árért, amiért máshol egy sört sem kap az ember. Leülni persze nem lehet, ennek több oka van: nincs szék és asztal, mindig tele van a hely; és senki nem is akar)

Közben már nagyban zajlanak az előadások is; mind spanyolul van, bár az egyiknél ez gyakorlatilag nem számít, a bácsi ugyanis olyan szinten hadar, hogy még egy spanyol srác is megkérte hogy kicsit lassítson, mert követhetetlen. Szerintem úgy egynegyedre lassítva beszélne olyan tempóban, mint egy átlag spanyol; ami még mindig gyors...marad a szakirodalom. A tengerjog tanárnő ellenben nagyon szimpatikus, és érthetően is beszél; ugyanakkor a vizsgát vázolva mosolygós gyilkosnak tűnik. Jobb az óvatosság! A nemzetközi konfliktusos előadás nem ígérkezik vészesnek, viszont az órák felét tartó, magát nőnek valló és ennek megfelelő nevet viselő kétes identitású illető harcos feminizmusa és környezetvédő mivolta nagymértékben rányomja a bélyegét az előadások témájára, meglehetősen egyoldalúvá téva azokat. (huhh...el sem hiszem, hogy ki tudtam mászni valahogy ebből a mondatból). Viszont a spanyol életritmus ezen a téren is érződik: gyakorlatilag lehetetlen elkésni az előadásról (bár nem jó jel, ha az ember elkezdi bekalkulálni a késést), másrészt pedig 2 hét után 3 kurzusból már a második előadás maradt el, ami otthon pezsgőbontással járna, itt mindenki egy vállrándítással elintézi. Épp valami ilyesmiről beszéltünk lakótársammal Alexszel, mikor rávilágított, hogy hétfő megint ünnep nap lesz....ezt gyakorlatilag lehetetlen már észben tartani, annyi van...bár Alex szerint a megoldás egyszerű: a munkanapokat kell megjegyezni! Még egy apró adalék az itteni életszemlélethez: A boltban ki kellett szaladnom az ATM-hez, mert valami gond volt a kártyámmal fizetésnél; vagyis a sor mögöttem várt olyan plusz 10 percet. Mikor visszajöttem mindenki ugyanúgy csöndben várakozott, a mögöttem álló bácsi pedig el kezdett viccelődni a vállamat veregetve. Magyarországról valahogy nem hasonló reakciók rémlenek.
Nagyon aktív és mozgalmas két héten vagyok tehát túl, amit részletesen leírni persze nem is lehet, de nemsokára hasonló etap következik, pár héten belül Gyuszi veszi igénybe luxusszállónk szolgáltatásit. Addig is írok gyakran (!), sőt csináltam egy ilyen videó izét is ide az oldal aljára, ahova majd mindig kiteszek valami általam viccesnek vélt videót. Ezt leginkább azért raktam oda, hogy legyen ott valami; meg mert én jókat derülök a hasonló ökörségeken. Az első téma májküldzsekszon, amint láthatjátok; kéretik nem túl komolyan venni a dolgot. A mihamarabbi jelentkezésemig hasta pronto!