Az andalúziai kutya visszatér

Ez most valóban hosszú kihagyás volt cyber-életjeleim produkálása terén, de remélem azért hűséges, már-már elvonási tünetektől szenvedő olvasóim továbbra is kitartanak. A kimaradás oka ezúttal szerintem igencsak elfogadható: Bő 4 napot töltöttünk Andalúziában egy erasmus student network által szervezett kiránduláson; minimális alvásmennyiséggel; a közvetlenül rákövetkező napon pedig Gyuszi barátom érkezett az ismét napfényes Barcelonába, hogy megkezdje 9 napos betekintését ebbe a csodálatos világba. Vagyis azóta sem a pihenésről és semmittevésről szólnak napjaink. Így valóban nem volt annyi időm, hogy leüljek a gép elé egy normális bejegyzés erejéig...na de majd most egy gyors helyzetjelentés!
Szóval Andalúzia. Röviden csodálatos volt! Leszámítva persze a 10 órás buszutat, ahol én persze a természet tréfájából fakadó kihívással is kénytelen voltam megküzdeni: egy 20 centivel alacsonyabb ember lába is kényelmetlenül fér el, nekem esélyem sem volt az alvásra (itt mondjuk még nem is akartam, ez inkább az éjszaka visszaúton jelentett problémát). De passióm bőven megérte! Először Córdobában töltöttünk egy bő napot, többek között a Mezquita mecsetének meglátogatásával, ami után mindenki tátott szájjal ülte végig az utazást Granadába (bár ebben talán az előző éjszakai "városnézésnek" is lehetett kisebb-nagyobb szerepe). Granada meg egyszerűen lenyűgöző: 30 fok, napsütés, gyönyörű óváros és zsidó negyed, kevesebb mint 2 euróért sör, amihez tapas természetesen ingyen jár...méghozzá a legjobb amit eddig ettem! Ennek köszönhetően a több, mint 60 fős társaság jórészt tintahalkarikán és társain élt 4 napon keresztül, amire persze senki nem panaszkodott. És az Alhambrát még nem is említettem...hát nem is fogom, mert azt nem lehet leírni. Magyarul mindenki életreszóló élményekkel távozott a kirándulás végén, aminek a 900, Spanyolország minden részéről érkezett erasmusos diák részvételével szervezett záróbuli is mindenképp a részét képezi. Az itteni spanyolok egyébként talán még nyitottabbak és barátságosabbak, mint az átlag. Már ha ez lehetséges egyáltalán. És még tiszteletbeli nagyköveti oklevelet is kaptunk Granada városvezetésétől, ami akkor is szép emlék és gesztus, ha valószínűleg kb. a 487 000. ilyen papírt osztották ki.
Reggel nyolcra haza is értünk, este még várt ránk az első meccs a ünkfoci bajnokságban, 23 órai kezdettel (ez is csak ebben az országban lehetséges), valamint tisztes helytállással és vereséggel. Na jó, ez a két kifejezés az én szótáramban nem fér meg együtt, de egész biztató kezdet volt egy először együtt játszó társaságtól.
Másnap kora reggel pedig Gyuszi is megérkezett, így megkezdődhetett a városnézés, turistáskodás újabb szakasza. Vagyis azóta minden megszerzett tapasztalatomat latba vetve igyekszem bemutatni az igazi Barcelonát, amiben szerencsére az időjárás is segítségemre van egyelőre. Még Figueresbe, a Dalí múzeumba is ellátogattunk, ami röviden számomra talán az eddigi legnagyobb ilyen típusú élmény volt; mindenkinek csak ajánlani tudom.
Az egyetem terén mindössze annyi újdonság van, hogy így november elejével az egyik kurzusunkat professzorát lecserélték; vagyis a követelményrendszer és minden eddigi (ami persze nem volt túl sok) egy laza mozdulattal mehet a kukába, kezdődhet minden előröl. Dehát ez Spanyolország, van még 2 hónap hátra a szorgalmi időszakből, az bőven elég...meg hát egyébként is majd lesz valahogy, nem kell túlaggódni a dolgot; "no pasa nada".

Nagyvonalakban vázolva az elmúlt időszak történéseit, körülbelül azt hiszem leírtam a lényeget; talán életkörülményeinkről szólva elárulhatom, így 2 hónap után a lakás nagyon kezdi magára ölteni a 21. század vezető irányzatának, a legénylakásnak a stílusjegyeit. Magyarul kezd eluralkodni a kupleráj, amin majd hamarosan segítünk. Vagy legalább megpróbálunk... Ja, muszáj megemlítenem a Real gyönyörű zakóját, ami nem kis boldogságot okozott errefelé :) Ha pedig már itt tartunk, sportfogadás-függő lakótársamnál, Juannál, érdeklődtem, hogy mégis mennyire ismerik itt Kubalát napjainkban. A válasz egyben zárásnak is remek: "Laszit" itt mindenki ismeri...olyan, mint valakit mondjuk Maradonáról kérdezni...

Katalán életképek (Kul(k)a János nélkül)

Úgy néz ki, ismét egy bántóan napfényes, kicsit még borgőzös, nyugalmas vasárnap "reggelre" kellett várni az újabb bejegyzésig, akármennyire is igyekeztem...De mivel a kifogások senkit -még engem sem- érdekelnek, és pláne nem győznek meg; inkább rá is térnék a mondanivalóm érdeminek hazudott részére.
A tegnapi napot Gironában töltöttük, ami kb 1 óra autóút Barcelonától, és tényleg megéri egy fél napra átruccanni, nagyon szép és hangulatos kis városka, az óvárossal, a zsidó negyeddel, és az ezeket a modern városrészről leválasztó kis folyócskával. Ráadásul szervezett keretek között utaztunk ezúttal (méghozzá az egyetem szervezésében), így még idegenvezetőt is kaptunk; magyarán mindenki kedvére turistáskodhatott nyálcsorgatva és vakut villogtatva. Van Gironában egyébként egy oroszlánnak kikiáltott kis gnóm szobrocska; aminek az alkotója vagy nagyon részeg volt, vagy még életében nem látott oroszlánt, bár a szobor tényleg aranyosra sikeredett...na jó, inkább viccesre. De a lényeg, hogy a legenda szerint ennek a rémült tekintetű állatkának a nemesebbik felére minden errejárónak egy érzelmes csókot kell lehelnie, különben soha nem fog visszatérni a városba. Ennek a bensőséges aktusnak az elősegítésére pedig még egy kis létra is ki van készítve (mivel az oroszlán egy kb 3 méter magas oszlopon van)....vagyis csak volt. A múlt hétig. Ugyanis itt is eléggé ráparáztak a sertésinfluenzára; és most egy darabig nem nagyon tartják jó ötletnek, hogy napi ezer ember csókolja végig egymás után egy kőmajom hátsóját; így ebből az élményből sajnos kimaradtam.
Ha már az idősík kontinuitását rögtön az első bekezdéssel prousti módon ilyen gyönyörűen felrúgtam, akkor maradnék is ennél a remek irodalmi eszköznél, és az időmozaik darabjait még inkább összekócolva haladnék tovább az élménybeszámolóval....'mer az úgy má' mennyire raj'... jól van, jól van; igazából így nem kell összeszedni a gondolataimat előre, csak éppen ami eszembe jut...
Szóval közben már hivatalosan is beiratkoztam, és az óráimat is felvettem, immár formálisan is az UAB kölcsönjátékosává válva. Zajlanak a kurzusok, mennek az előadások; továbbra is csak egy van, ami érthetetlen, de oda nem kötelező bejárni, és a diákat feltöltik a campus virtualra; ami ilyen coospace-szerűség...mert itt sem szarral gurigáznak ám. Ezek persze az égvilágon nem érdekelnek senkit, csak szükségét éreztem ide leírni, hogy azt a benyomást keltsem, hogy itt is van normális egyetemi élet...mármint az egyetem falai közt is. Na jó, egyébként tényleg van, egyelőre főleg a spanyol nyelvtudásom fejlesztésére koncentrálva.
Apropó kölcsönjátékos (hoppá, micsoda átkötés a gondolatmenet elgáncsolása nélkül): Megalakult az Els Guiris szigorúan nemzetközi, minden UEFA szabállyal ellentétes összetételű focicsapata, amely ezentúl a vila ligában hivatott vitézkedni; ha már Szegeden ideiglenesen megszűnt az FC Börcalonna sokra hivatott kispályás csapata, a következő félévben esedékes sztárigazolás megérkezéséig. A "guiri" egyébként a spanyolok által a külföldiekre használt kifejezés, az els névelőből pedig látszódik, hogy katalán névvel próbáljuk majd a pontokat gyűjtögetni. A biliárdasztalra hajazó műfüves pálya egyébként olyan másfél percre van a lakástól, szigorúan komótos tempóban, nehogy már a meccs előtt elfáradjon az ember; meg milyen tré lenne már, ha a sportközpont valamelyik pályáját kéne használni; legyen már egy saját itt is; persze biztonsági őrrel együtt. Valószínűleg megijedtek a formálódó szurkolótáborunk keménymagjától. Vagy csak errefelé a hülyék úgy gondolják, hogy az ilyesmi terjeszti a futball szeretetét és a egészséges mozgás népszerűségét.

Közben persze kis lakásunkban is zajlik az élet: A campus egyik macskája valamiért nagyon megszeretett nálunk, így gyakorlatilag egy darab whiskas-cica hasonmásverseny második helyezett kandúrral rendelkezünk...legalábbis szerintem. A nevéről és a neméről ugyanis még folynak a nyilvános viták és kerekasztal-tárgyalások. Ennek oka nem biológiai képzettségünk hiányosságában keresendő; egyszerűen arról van szó, hogy a macsek kissé vad, és nem nagyon szereti ha hozzáérnek, amit általában nyilalló fájdalom kíséretében hoz a próbálkozó tudomására. Persze a lakásba nem jöhet be (meg hát Juan félig olasz, ki tudja mi kerülne a tésztára ebédkor), de minden reggel az ablakpárkányon vár bennünket, és az Alex által szervírozott porc, bőrke, csirkecsőr és némi víz keverékéből készült, macskaeledelként funkciónáló tesco-virslit.
Ja, persze közben még egyszer visszatértünk Arturral San Sadurní bor-és cavaturizmusáról híres városkájába, nem túl meglepő céllal: kicsit feltölteni a nagy melegben párolgásnak indult készleteinket. Magyarán minden a legnagyobb rendben, néha-néha elvétve egy-egy esti tejszürcsölgetős pizsamaparty is akad, dehát egy ilyen kis falucskában, mint Barcelona elég nehéz bármiféle programot is találni...
Én már megkaptam a nagy, szőrös feketepontot a ritkás bejegyzésekért; így most én jövök: nyugodtan lehet használni a hozzászólás gombocskát, nem kell attól a böszmeségtől félni irgum-burgum!

PS.: új videókat is teszek be, tippek-tanácsok a hogyan szakítsunk témában, továbbra is új kedvencemtől, Jon Lajoietól...

Városnézés day 'n' night, avagy a spanyol életritmus felvétele

Ejj-ejj, kicsit elmaradtam a beszámolókkal; dehát az egész napos városnézések, kirándulások és egyéb turista-programok mellett nem nagyon tudtam huzamosabb ideig ideülni a géphez. Mert persze alaposan "szétturistáskodtuk" magunkat Bencével, hogy ezzel a szakkifejezéssel éljek; ez viszont sosem jelenthet kibúvót az esti programok alól. Feláldoztuk magunkat a kishazánkról kialakított kép javítása érdekében, hiszen gondoljátok el mit szólnának, ha érkezik az üzenet miszerint este buli, mi pedig azzal jövünk elő, hogy "jajdenagyonelfáradtunkma"... Nem hagyhattuk egyszerűen hogy azt higgyék errefelé: Na, ezek a magyarok sem tökös gyerekek. Így aztán puszta kötelességből és felelősségtudatból kénytelenek voltunk az alvást kiiktatni / minimumra szorítnai szoros napirendünkben. És hát amikor a választékban szerepel többek között erasmus-koordinátorunk, Ángel szülinapja (akármennyire is szeretné mást elhitetni, a 31.), akkor még egyértelműbb a döntés. Róla egyébként apró adalékként jegyezném meg, hogy egyetemre jár vagy 10 éve (bár szerintem pontosan ő sem tudja), ellenben mindenki előtt titok, hogy mit is tanul egyáltalán. De az A005-ös szoba elhelyezkedése mindenki számára olyan evidens, mint mondjuk hogy hol van a saját karjának az épülete...na jó, annál picit jobban.
Szóval Barcelona fontosabb helyeit végigjártuk, voltunk a Tibidabon, a kastélynak, a barcelonai olimpiának, és a '29-es világkiállításnak otthont adó Montjuicen, a Picasso múzeumban, és ezer más gyönyörű/érdekes helyen Barcelonában, ami két dologra is jó volt. Sok helyen ezek közül én is most voltam először, másrészt pedig végleg szembesültem vele, hogy Barcelonára egy nyaralás édes kevés...szerencsére nekem ennél egy picit több időm van :) Mindezek mellett persze szerettünk volna egy-két környékbeli helyet is megnézni; márpedig ha elhatározunk valamit... El is mentünk strandolni egy közeli kis település gyönyörű tengerpartjára, ami szebb is, kevésbé is zsúfolt, mint Barcelonáé. Elmondhatom végre, hogy életemben először fürödtem a tengerben októberben. De az egyik nagy kedvencem a San Sadurní d'Anoia-ban töltött nap volt, ezt a települést ugyanis a spanyol cava hazájaként, és remek borvidékként szokás emlegetni. A legnagyobb spanyol cava-cég, a Freixenet gyárába tettünk egy lélegzetelállító látogatást. A méretek érzékeltetése végett: 1,5 millió üveg cava (igen, szándékosan kerülöm a pezsgő kifejezést...nagy hatással volt rám a kóstoló) csak a turisták számára van kiállítva a pince-labirintus egy apró szegletében...ja, igen; és napi 1 milliót képesek palackozni. Ehhez képest mi kóstoltunk egy évi 150 darabszámban gyártott Reserva Real néven futó nedüt, ami János Károly jóváhagyásával (ő kóstolta meg az első megbontott üveget), viseli a nevet. Szóval már ez a látogatás is rendkívül érdekes volt, pláne hogy ezután még jelentős és fontos plusz információkhoz jutottunk: egyrészt, hogy a következő héten borfesztivál van a városban; másfelől pedig, hogy kb. 120 borászat búvik meg csendesen a városkában (egyébként más nem is nagyon található itt). Ez utóbbin felbuzdulva hihetetlen sebességgel és motivációval találtunk egy borkimérést, ahol hordóból csapolták a különféle helyi termelői borokat; természetesen a bolti választéknál sokkal jobb áron és minőségben. Így hát egy "apró" szuvenírrel és széles mosollyal tértünk vissza a campusra.
Kihagyhatatlan ebből a bejegyzésből a tény, hogy minden további kétség nélkül, alapos (szigorúan tudományos indíttatású) vizsgálódás és feltérképezés után megtaláltam Barcelona legjobb helyét. A chupitería nevéhez méltóan chupitokat vonultat csak fel, magyarul felesekről beszélünk. De nem akármilyenekről! Belépéskor az egyik oldalon a pultot találjuk (ez még talán feldolgozható információ), a másikon pedig egy táblácskát a chupitok felsorolásával (nem viccelek, több szász-féle)...Ezek nem egyszerű löketek, inkább feles-koktélok mindenféle fantázianévvel (pl boy scout, pacto de diablo, bin laden, cabrón). Mindezeket pedig kisebb show-elemek kíséretében szolgálják fel. A boy scoutnál például meggyújtják a pultot, mindenki megsütögeti a mályvacukrát, és ezután kell bedobni a rejtélyes összetételű, de annál finomabb felest. Mindezt pedig olyan árért, amiért máshol egy sört sem kap az ember. Leülni persze nem lehet, ennek több oka van: nincs szék és asztal, mindig tele van a hely; és senki nem is akar)

Közben már nagyban zajlanak az előadások is; mind spanyolul van, bár az egyiknél ez gyakorlatilag nem számít, a bácsi ugyanis olyan szinten hadar, hogy még egy spanyol srác is megkérte hogy kicsit lassítson, mert követhetetlen. Szerintem úgy egynegyedre lassítva beszélne olyan tempóban, mint egy átlag spanyol; ami még mindig gyors...marad a szakirodalom. A tengerjog tanárnő ellenben nagyon szimpatikus, és érthetően is beszél; ugyanakkor a vizsgát vázolva mosolygós gyilkosnak tűnik. Jobb az óvatosság! A nemzetközi konfliktusos előadás nem ígérkezik vészesnek, viszont az órák felét tartó, magát nőnek valló és ennek megfelelő nevet viselő kétes identitású illető harcos feminizmusa és környezetvédő mivolta nagymértékben rányomja a bélyegét az előadások témájára, meglehetősen egyoldalúvá téva azokat. (huhh...el sem hiszem, hogy ki tudtam mászni valahogy ebből a mondatból). Viszont a spanyol életritmus ezen a téren is érződik: gyakorlatilag lehetetlen elkésni az előadásról (bár nem jó jel, ha az ember elkezdi bekalkulálni a késést), másrészt pedig 2 hét után 3 kurzusból már a második előadás maradt el, ami otthon pezsgőbontással járna, itt mindenki egy vállrándítással elintézi. Épp valami ilyesmiről beszéltünk lakótársammal Alexszel, mikor rávilágított, hogy hétfő megint ünnep nap lesz....ezt gyakorlatilag lehetetlen már észben tartani, annyi van...bár Alex szerint a megoldás egyszerű: a munkanapokat kell megjegyezni! Még egy apró adalék az itteni életszemlélethez: A boltban ki kellett szaladnom az ATM-hez, mert valami gond volt a kártyámmal fizetésnél; vagyis a sor mögöttem várt olyan plusz 10 percet. Mikor visszajöttem mindenki ugyanúgy csöndben várakozott, a mögöttem álló bácsi pedig el kezdett viccelődni a vállamat veregetve. Magyarországról valahogy nem hasonló reakciók rémlenek.
Nagyon aktív és mozgalmas két héten vagyok tehát túl, amit részletesen leírni persze nem is lehet, de nemsokára hasonló etap következik, pár héten belül Gyuszi veszi igénybe luxusszállónk szolgáltatásit. Addig is írok gyakran (!), sőt csináltam egy ilyen videó izét is ide az oldal aljára, ahova majd mindig kiteszek valami általam viccesnek vélt videót. Ezt leginkább azért raktam oda, hogy legyen ott valami; meg mert én jókat derülök a hasonló ökörségeken. Az első téma májküldzsekszon, amint láthatjátok; kéretik nem túl komolyan venni a dolgot. A mihamarabbi jelentkezésemig hasta pronto!

Szabadlábon Barcelonában - Az első látogató

Ismét sikerült jó hosszú ideig nem jelentkezni; de ennek rajtam teljes kívülálló oka volt: rossz volt az internet...vagy ellopták a gépemet...ööö, megfenyegetett az index, mert elvittem a látogatók 60%-át. Na jó, az igazság az, hogy nem nagyon volt időm, mert mentem minden felé ezerrel, amikor meg nem, akkor éppen lusta voltam, vagy pedig az észrevétlen időpazarlás általam mesterfokon végzett művészetét gyakoroltam. De ez most már nem számít, maximum annyit tudok tenni, hogy azt hazudom, mégegyszer nem fordul elő. Megpróbálom inkább röviden összegezni, mi is történt az elmúlt napokban.
Mivel szeptember 24 az (egyik) legnagyobb ünnep Barcelonában (La Mercé, a város védőszentjének az ünnepe), így persze egész hetes ünnepségsorozat volt, hogy lehetőleg még kevesebbet kelljen dolgozni. Ezen idő alatt megközelítőleg 843 program közül lehetett válogatni; voltunk is katalán, baszk, kínai együttesek koncertjén; és egy jazz-koncerten is a Parc de Ciutadellában (ami máskor csak napközben van nyitva, így már ezért megérte elmenni). Mindez hatalmas tömeg, és ember-piramis építők, és napról napra nagyobb tűzijáték kíséretében zajlott. Persze igyekszem az erasmus elvárásainak megfelelni, bár be kell vallanom ez nagyon nehéz...egy fárasztó nap végén még egy közös, jó kis spanyol borral/esetleg frissítő sörrel elfogyasztott vacsorán részt venni, csupán a társadalmi elvárásoknak való megfelelési kényszer miatt; buli meghívások között válogatni...mint egy púp az ember hátán egy ilyen unalmas városban...
Közben szépen benépesült, sőt szinte túlnépesült lakásunk: mindenki megérkezett véglegesen, sőt Bence szombati hatállyal megkezdte barcelonai garázdálkodását, főhadiszállása pedig a vila universitária G203-as lakása lett; ahová menekült státuszának köszönhetően nyert bebocsátást ideiglenes vízummal. Így aztán meg is kezdtük a városnézést, melynek köszönhetően egyre könnyebben és magabiztosabban ismerem ki magam Barcelonában, és egyúttal arra is rájöttem, hogy tényleg annyi látnivaló, érdekesség és lehetőség van errefelé, hogy egy nyaralás ennek töredékére lehet csak elég. A folyamatos tervezést, és percre beosztott programtervünket csak egy-két puszta kötelességtudatból beiktatott baywatch fotózással egybekötött tengerparton fetrengés, és az éjszakai Barcelona megismerése iránt érzett alig csillapítható vágy borítja fel, módosítja néha-néha...de persze csak kis mértékben, mert keményebbek vagyunk, mint Chuck Norris és az összes Rambo-rész együttvéve! Ehhez csak nagyon sejtelmesen annyit tennék hozzá, hogy az éjszakai élet veszélyeit csak a saját kárán tanulja meg az ember, ami sok turistánál be is következik. Ezt az ordas közhelyet pedig sajnos Bence is tovább erősítette. Kénytelenek leszünk elővenni a szokásos terápiát... Persze a pakik barátságosak, és minden egyetemista jó barátai, tőlük nem kell tartani. Néha ugyan 1,5 euróra tartják a sört, de egy pár ügyes és jól irányzott szóval ezért az árért kettőt is el lehet vinni (hosszú, egyelőre még publikálásra váró kutatómunka, gyakorlati kíséretsorozattal alátámasztott eredménye).
Persze az élet nem csupa móka és kacagás; mert hát az iskola mindig az első! Ezen a héten meg is kezdődtek az óráim, rögtön hétfőn a napjaink nemzetközi konfliktusairól szóló, érdekesnek ígérkező előadással, ami ráadásul spanyolul van, így eggyel kevesebb probléma a tárgyak körül (már amennyire a spanyolul vizsgázás optimálisnak nevezhető). A második előadás ebből ma lett volna, de a professzor úr sajnos nem tudott megjelenni, így kaptam egy kis pihenőt túlfeszített egyetemi kötelezettségeim alatt, nehogy túlterheljem magam...hát, tetszik a spanyolok életritmusa. Bár néha van egy olyan érzése az embernek, hogy ezek soha nem alszanak...max siesta alatt egy-két órácskát.
Most még pár képet felteszek a madridi kalandról, mivel az elmúlt napokban takarékosan előtt közel 400 kép Bence fényképezőjén van, amihez még egy kábelt kéne szerezni valahonnan.
Ja, majdnem elfelejtettem megemlíteni egy újabb jellegzetes spanyol szokást, ami a szívembe lopta magát: nevezetesen az általam dél sör névvel illetett frissítő, mely inkább reggelinek nevezhető, hiszen 11 óra itt még bőven reggelnek számít. Ebben az időpontban ugyanis ha az ember elsétál egy kávézó előtt, a névadó nedűt hiába is keresi, mindenki sört fogyaszt...ugyanúgy, mint minden más napszakban. De az normális. A délelőttről eddig nem gondoltam ezt. Eddig...de mivel igyekszem alkalmazkodni a helyi szokásokhoz, ezért sok választásom nincs: ki kell próbálni hogy passzol a müzlihez a sör reggelente. A magyarázat egyébként nem valami mélyen gyökerező történelmi hagyomány; egyszerűen csak ahogy Miguel rávilágított: "meleg van vazze"! Na most megyek is; kicsit pihenni is kell...Én még nem táplálkozom napenergiával, mint a spanyolok; a déli sör meg ehhez nem elég :)

6 nap, 0 éjszaka; avagy a jól sikerült kalandtúra

Ééés igen! Itt az újabb bejegyzés, nem kell tovább várni! Elnézést, valóban kicsit sokat váratott magára (jogos a fekete pont), de hétfőn este értünk haza Madridból; a tegnapi nap pedig kicsit zsúfolt volt a felhalmozott elintézendő dolgok; és leginkább a hetes alvásmennyiség pótlása miatt...meg ki kellett vakarni kicsit magamat és a ruháimat is a szarból...
Hol is kezdjem...röviden az egész kaland baromi jól sült el, egyszerűen szerencsésen összejött minden, szóval tökéletesebb nem is lehetett volna. Egy barát barátján keresztül találtunk végül szállást; méghozzá két amerikai srác lakásában, akik gyakorlatilag egy diákszállót futtatnak. Bár a hajléktalan szálló megfelelőbb kifejezés lenne. A lényeg, hogy folyamatosan fogadnak be barátokat, és az interneten keresztül jelentkező (couchsurfing) csóró, világjáró menekülteket. A lakás ennek megfelelően néz ki, és a hangulat is így alakul minden este...tényleg baromi jófejek a srácok (Angelo és David), igazi életművészek; bár nem tudom elképzelni, hogy hogyan lehet ezt hosszútávon bírni, de egy-két hétig nagyon buli az biztos. Egyik este heten szálltunk meg, de az eddigi rekord 15, a fal tele van a hálálkodók -többnyire másnaposan írt- üzeneteivel; minden nap új arcokkal találkozik az ember reggelente...
Szóval érkezés után már csak az este volt hátra, így elindultunk az "El Tigre" nevű rendkívül felkapott tapas bárba, ahol a sör/sangría mellé automatikusan kapja a porzó veséjű betévedő a randomra összeválogatott sörkorcsolyát, alias tapast. A hely nem véletlen népszerű, baromi finom volt minden, még ha nem is ismertem fel az összes tányérra kerülő ételt. A sangríát viszont annál inkább! Most is felismerném egyből, olyan finomat ugyanis még soha nem ittam! Az estét aztán egy kis éjszakai sétával zártuk le...
A következő napok programja persze városnézés ezerrel, a kötelező körökkel együtt (Puerta del Sol, Prado, stb.); tényleg mindent bejártunk; már bőven jobban ismerem Madrid tömegközlekedését, mint Barcelonáét. Az éjszakai várost is alaposan szemrevételeztük, persze pusztán kötelező programként, tudományos érdeklődésből. Ha New Yorkra azt mondják hogy soha sem alszik, akkor Madrid valószínűleg nem is pislog...hogy Barcelonát ne is említsük :) Én eddig naivan ezt hittem, hogy esténként itt sok a sört áruló "paki", de pár nap alatt rádöbbentem, hogy közel sem...a fővárosban, két lépést nem lehet megtenni a kínaiak gurulósszatyros cerveza-kínálása nélkül. Plusz minden sarkon áll valaki, hogy betereljen Madrid legjobb kocsmájába/éttermébe/discojába. Egyik este (itt kérek elnézést, fogalmam sincs melyik, az is csoda, hogy az éjszakákat és nappalokat el tudom határolni egymástól), egy hangulatos kis étterembe is beültünk Kasiával egy remek (és nem utolsó sorban emberes) paellára.
Az utolsó két napot már új szállásunkon töltöttük, Miguelnél, aki igazi madrileno, de ezt rajta kívül senki nem hiszi el, tekintve, hogy félvér japán, és megjelenésében csak ez tükröződik. Őt is a couchsurfing csodálatos weboldalán találtuk; és elképesztően rendes volt, na meg nagyon jó fej is! Itt már saját szobát kaptunk, még főzött is nekünk. Csak úgy hobbiból fogad be emberkéket, mondván így legalább ő sem unatkozik. El is jött velünk Toledoba, ami valójában azt jelenti, hogy elvitt bennünket kocsival, és igazi idegenvezetést prezentált. A város egyébként elképesztően gyönyörű, talán néhányan tudjátok, hogy nem sokon múlt, hogy ezt a félévet most nem ott töltöm...biztosan élvezném azt is, de az inkább egy kis turista-város, ami 5 hónapos tartózkodás szempontjából össze sem lehet hasonlítani Barcelonával. Utána a Parque de retiroba fuvarozott minket, ahol minden vasárnap hatalmas tömeg gyűlik össze, családok, fiatalok találkozóhelye; hallgatják az ezerféle utcazenét, vagy éppen becsatlakoznak ad hoc dob társulatokba. Egymástól 10 méterre a kolumbiai népzene és az afrikai dobosok (mindkettő naggyon durván jó volt...az emberek az állukat keresgélték órákon keresztül). Közben persze megjelennek a sörárusok is, egészen a rendőrök érkezéséig, akik jó érzékkel tesznek egy kört, és el is mennek, amit jelez az árusok sprintereket megszégyenítő reakcióidővel való visszaérkezése. A tömeg lassan táncolni, tapsolni kezd; itt nincsenek nemzetiségek; ahogy Miguel fogalmazott: "Ebben a városban mindenki madridi legalább az itttartózkodása alatt". Elvonatoztunk persze az El Escorialhoz is, voltunk a vasárnapi Rastron, tényleg minden elképzelhető dolgot, megnéztünk, körbejártunk, kipróbáltunk; és szerencsére az idő is elég volt mindezekre.
Odafelé egy olcsó jegynek köszönhetően repülővel mentünk, visszafelé ellenben más terveink voltak...vagyis éppen hogy nem voltak...Hétfőn reggel felkerestük a Barceloába vezető autópálya melletti első benzinkutat, és kezdődhetett a stoppolás. El sem hiszem, mekkora mázlink volt, de 10 perc után egy Gironába nászútra tartó pár felvett bennünket (az együttérzés és a közös hang megvolt: ők is voltak erasmuson), nekivágtunk a 600 kilóméteres útnak. Apró szépséghiba, hogy az egész napi utazásra gondosan elkészített kaját simán otthagytuk a világutazó Miguelnél; de a kezdeti sokkos állapoton sikerült magamat viszonylag hamar túltennem. Fuvarozóink mondták, hogy megállnának Zaragozában egy másfél órás városnézésre, ha nem gond; így még ott is volt alkalmunk egy kicsit szétnézni; meg is érte!
Este 8-9 körül végre hazaértünk/estünk, ekkor szembesültem vele, hogy utolsó lakótársam is megérkezett: ő Alejandro, gyakorló elmebeteg és szófosó. Az biztos hogy baromi szórakoztató, de egy idő után sok hallgatni a hülyeségeit :) Ráadásul mindezt spanyolul; az angol nem az erőssége egyikőjüknek sem. Juan ellenben eltűnt, 2 napja kellett volna visszajönnie, de ez nem nagyon történt meg...most zseniális intertextualitással utalhatnék egy klasszikusra a "Hova tűnt Juan?!" Z-kategóriás poén elsütésével, de Spanyolországban vagyunk, itt ennyi késés még egy randin is belefér. Remélem nagyjából sikerült összegeznem a történéseket, bár könnyen lehet, hogy ez-az kimaradt; a lényeg hogy minden a lehető legjobban sült el, az első pár napi esős idő ellenére. Most viszont megyek, mert ma be kell mennem egy egész órára az egyetemre, hogy tartsanak valami eligazítás-féleséget, és tudjam mikor kell órára járni...Csóközön ismét székhelyemről; persze csak a hölgyeknek, esetleg családtagoknak; a többieknek egy virtuális kézfogást tudok felajánlani. Igyekszem írni, még mielőtt szombaton egy züllött látogató érkezése tovább rontja az esélyeimet épkézláb gondolatok és mondatok önálló összeállítására...

Az első negatív élmény és a terápia

Ezúttal igyekszem gyors és lényegretörő lenni; ennek oka pedig egyben a közeljövő legfontosabb eseményét és kalandját is előre vetíti: nevezetesen azt, hogy nemsokára indulok Madridba Kasia, egy lengyel lány társaságában. Bizony-bizony, várom is már nagyon; egy ismerős ismerősénél húzzuk majd meg magunkat, és előre láthatólag olyan hétfőig nem nagyon lesz hír felőlem...ez viszont még képlékeny, a jegyünk ugyanis egyelőre csak oda szól :)
Na de ennyire nem szaladnék előre, kezdjük az elején...vagyis az előző végén...szóval ahol abbahagytam. Szombaton volt egy kis találkozó a változatosság kedvéért egy harmadik ír pubban (úgy néz ki, a már emlegetett Jordi ezeket kedveli; egyébként tényleg hangulatosak); ahonnan távozóban eddigi egyik legrosszabb élményemet sikerült összeszedni: a tömeget kihasználva, valaki odacsapódott a társasághoz, és kiemelte a tárcámat; amit aztán hosszas keresgélés után a földön találtam meg, természetesen készpénz és bankkártya nélkül...a kártyát sikerült időben letiltatni, az irataim pedig legalább megvannak (a fontosabbak), ráadásul én is épségben vagyok, pedig első felindulásból nekiindultam a feltételezett tettesnek, aki egy igen rosszarcú csoporttal tartott zöld estét a sarkon...és itt nem green peace demonstrációra kell gondolni...de szerencsére voltak nálam higgadtabb emberek, akik ezt megakadályozták. Még talán így sült el a legszerencsésebben a dolog, ha lehet ilyet mondani, főleg h sok készpénz nem volt nálam. Csak hát erasmusos körökben nem nagyon létezik olyan fogalom, hogy kevés pénz...
Akik most titokban egy könnycseppet kitörölnek szemük sarkából, vagy legalább egy együttérző sóhajjal olvassák a történteket, azokat megnyugtathatom: IGEN, lehet segíteni ezen a szegény ifjú lelken! Nem kell szégyellni az érzelmeket, írjatok nyugodtan, megadom a számlaszámom és bárminemű felajánlást elfogadok, forintban, euróban, alkoholban... :)
Igyekszem persze ezen túllépni, főleg azért, mert hát tényleg annyi remek élmény ér nap, mint nap, hogy már így is bőven elhomályosítják ezt a kellemetlenséget (azért még megköszönök egy kis sajnálatot/együttérzést, és ennek minden materiális megnyilvánulását) . Azóta viszont nem hordok magamnál tárcát. A terápia részét képezte a már előre beharangozott nagy erasmusos nyitóbuli, és az itt a belépőért cserébe felszolgált egy órányi ingyen sangría(a belépőmet valamiért nem vitték el)...ezt most ezen keretek között nem részletezném, legyen annyi elég, hogy tényleg elég komoly volt az este. Ahogy néhányunk mestere mondaná: It was LEGENDARY!
Ja, és még annyi, hogy végre sikerült beszerezni egy spanyol sim kártyát, így a közeljövőben a szokásos számom nem nagyon fog élni; aki mégis telefonon szeretne kapcsolatba lépni velem, annak úgy februárig ezt javaslom: +34 697348152
Zárásul még annyi, hogy kezdem megszokni azt az érzést, hogy mikor már végre azt hiszem, hogy egy nyugis este lesz, érkezik egy üzenet, hogy 20 perc múlva nagy olasz vacsi, sört hozzatok! Itt jegyezném meg, ha az olaszoknál nagyon elterjedt az unicum...ismerik és szeretik, ami lehet, hogy csak számomra volt új információ, de meg kellett osztanom. Róluk egyébként csak annyit, hogy lassan már az olasz lesz a hivatalos erasmus nyelv, annyian vannak, és főzés közben nem tudnak beszélni...ahhoz le kell rakni a fakanalat, hogy mindkét kéz szabad legyen :)
Adéu, Madrid után jelentkezem!

Megjött...

Mármint az igazi erasmus-hangulat! Szerdán ugyanis megkaptuk az első hírlevél-szerűséget (persze facebook-on, mint mindennemű kapcsolattartás eszköze), mégpedig a hétvégi programmal. Itt a hétvége szerdán kezdődik. Szóval meg volt hirdetve egy kis összejövetel egy ír pubban, utána pedig buli...Gondolkodtam menjek-e; aztán hazajött Pedro, aki közölte, hogy ő a hétvégén otthon lesz Valenciában, szóval most megyünk, mégpedig úgy 10 percen belül (itt fontos megemlíteni, hogy az erasmusos összejöveteleken mindig van valami akció. vagy olcsó sör, vagy a másodikat ingyen kapod, vagy valami hasonló). Így hát elmentünk, megismerkedtünk Jordi-val, aki egy koordinátor, és hihetetlen fazon...szerintem nem alszik; max néha kicsit karikás szemekkel pörög tovább, ha éppen másnapos. Utána irány egy Bikini nevű klub, ahova persze van beugró (érdemes tudni, hogy a legtöbb helyre 10 euró környékén van; de elég sok lokálnak féjszbukon fel lehet iratkozni a listájára, és akkor ingyenes, mert eléggé megszedik magukat a turisták belépőiből); meg persze dress code. Sajnos elvileg sok helyre nem engednek be ing nélkül vagy sportcipőben (Bence! erről ne feledkezz meg!). Viszont ha az ember Jordival van, annak megvannak az előnyei...mondjuk az, hogy bemondod a nevét, és kérdés és méregetés nélkül engednek be ingyé. Az este kezdésnek jó volt; hihetetlen mennyi és mennyi féle ember fordul meg egy-egy ilyen helyen.
Csütörtökön megint egy kis találkozó, egy másik ír kocsmában, ami persze szarásig megtelt erasmusosokkal; már elnézést a kifejezésért. Ezúttal a mi campusokról mentünk az itteni koordinátor, Angelo vezetésével, ami kifejezetten hasznos, mert Barcelonában szétszórva rengeteg cserediák van, így pedig kialakul talán egy kisebb közösség is; akiket összetart a szolidaritás-tudat, hogy a városból reggel visszamenni a vilába nagy szívás, és a legutolsó, amire akkor vágyik az ember. Meg az is, hogy éppen ezért, néha megéri itt, együtt kiverni a biztosítékot egy kicsit. Vagy kicsit jobban; úgyis itthon vagyunk! A bárban persze mindenki ismerkedett ezerrel, bár a végén páran az éjjeli tengerparton kötöttünk ki; nem kell mondanom, hogy valami hihetetlen élmény volt...tényleg csodálatos!
Tegnap levezetésképp egy tengerparti kiruccanást hirdettek, Sitges városkájába, ami nincs messze innen, és Spanyolország St. Tropez-jának is nevezik. Hát van is alapja! Kis városnézés, majd egész nap a homokos tengerparton (mármint, hogy homok van a parton; szerencsére nem másról van szó...de hülye egy nyelv ez; éppen költői próbálok lenni), a pálmafák alatt feküdve kerestük az állunkat; mert ez tényleg hihetetlen. És -Isten tartsa meg jó szokásukat- rengetegen monokiniznek itt...akin van bikini felső, az valószínűleg turista. Kicsit talán furcsa is beülni egy csoport huszonéves fiatal közé így, akiket 2 órája ismersz; de az egyik lányt ez nem zavarta, és gyorsan alkalmazkodott a szokásokhoz. Hát engem sem zavart :) Hazafelé este még benéztünk az Arc de Triomfhoz, mivel tegnap volt a katalán nemzeti ünnep (egyértelmű...meg egyébként is vagy egy hete nem ünnepeltek már semmit), így aztán koncertek voltak a téren, meg sok-sok transzparens "Independéncia", meg "Som un nació, nosaltres decidim" ("egy nemzet vagyunk, magunk döntünk"...finoman hívnám fel a figyelmet, hogy milyen penge vagyok katalánból) feliratokkal. Biztos nem is gondolják ám komolyan; nem gyújtottak fel semmit, nem dobáltak macskakövet vagy vízágyúztak; de még csak egy ártatlan bombarobbantás sem...ehelyett a sok hülye kiviszi a családot egy koncertre katalán zászlóba burkolózva; legalább egy "takaroggy" vagy hasonló, kérem...milyen nemzeti ünnep ez?!
Ja, még annyi létfontosságú információt ejtenék el, hogy az udvarunkon van egy szabadtéri medence is, ahova minden nap vagy 30 métert kell gyalogolnom, hogy kicsit lehűljek vagy ússzak egyet. De ez sajnos már nem sokáig lesz nyitva.
A lakótársaim éppen otthon vannak; Pedro vizsgázik, Juan meg haza utazott Olaszországba. Mi is azt tervezzük néhányan, hogy szerdán elmegyünk egy időre mondjuk Madridba és környékére, oda elég olcsón el lehet jutni...ez csak azért nem biztos, mert Mallorca közelsége és a nagy meleg bekavart; oda is meg kell nézni az árakat. Addig azért még igyekszem írni; ne sírjatok értem; mint remélem az kiderült ez nem az a hely, ahol olyan túl szarul tudja magát érezni az ember..